menekültek;migráció;menekülttáborok;Opatovac;

2015-10-01 12:57:00

Kiürült Horvátországban az opatovaci menekülttábor

Kiürült a migránsáradat által leginkább sújtott kelet-horvátországi térségben lévő opatovaci sátortábor, mindössze néhány százan tartózkodnak ott - jelentette a horvát sajtó csütörtökön.

A legfrissebb adatok szerint szeptember 16. óta csaknem 91 ezer migráns lépte át a szerb-horvát határt, csütörtökre virradóra mindössze ezren. A bevett gyakorlat szerint a legrövidebb időn belül a magyar határra szállítják őket a horvát hatóságok.
A Vecernji List című horvát napilap becslései szerint eddig a menekültválság kezelése 21,5 millió kunába (mintegy egymilliárd forintba) került Horvátországnak.

A vonatok és autóbuszok bérlése 5 millió kunába (214 millió forint), a rendőrségi túlórák és egyéb ezzel kapcsolatos költségek további 5 millió kunába, a sátorok, élelem és egyéb dologi kiadás 8,7 millió kunába (327 millió forint), míg az orvosi ellátás újabb 2 millió kunába (85 millió forint) került az államnak - írta a lap.

Ranko Ostojic horvát belügyminiszter szerdán a sajtónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az emberélet többet ér, mint a pénz.
A miniszter kijelentette, még a válság kezdetén kérte az Európai Uniót, hogy a különböző, erre a célra fenntartott alapokból kapjon támogatást Horvátország a menekültválság kezelésének kiadásaira, ami a miniszter szerint az országnak jogosan jár.
"Várhatóan ez hamarosan megoldódik. Akkor húzunk egy vonalat, és meglátjuk, mi mennyibe került" - fogalmazott Ostojic.