Nem szokványos módon alakult Mahmúd Abbasz palesztin elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök fellépése az ENSZ idei közgyűlésén. Az általában „keménykedő” Netanjahu csütörtökön békülékeny hangnemet ütött meg a palesztinok irányába, ami mindenekelőtt azért meglepő, mert egy nappal korábban Mahmúd Abbász palesztin elnök gyakorlatilag felmondta az oslói békefolyamatot.
Az izraeli kormányfő ennek ellenére bejelentette, kész bármikor, előfeltételek nélkül tárgyalóasztalhoz ülni a palesztinokkal. Szavai már csak azért is meglepetést okozhattak (volna), mert a tavaszi izraeli választási kampányban még nem volt sem ennyire békülékeny, sem ennyire engedékeny, elutasított mindenféle területi engedményt a palesztinok irányába, gyakorlatilag kizárta a kétállami megoldást, amely a nemzetközi közösség szerint a közel-keleti konfliktus egyetlen elfogadható megoldása. A kampányzáró rendezvényen pedig kijelentette, hogy amíg ő a kormányfő, addig nem lesz palesztin állam. Mindez nemcsak a palesztinok körében, hanem nemzetközi szinten is nagy felzúdulást okozott. Igaz ugyan, hogy győzelme után a régi-új miniszterelnök biztosított mindenkit, tiszteletben tartja a nemzetközileg támogatott kétállami megoldást és a tárgyalások, a békefolyamat híve marad.
Ez némiképp hamisan csengett akkor, hiszen a tárgyalások az ő kormányzása alatt feneklettek meg, olyannyira, hogy azt még John Kerry amerikai külügyminiszternek sem sikerült eredményesen újraélesztenie, annak ellenére, hogy hosszú hónapokon át dolgozott rajta. Ám úgy tűnik, Netanjahu ezen ígéretéhez tartja magát, az utóbbi időben már többször felajánlotta a Palesztin Hatóság és Abbasz irányába a béketárgyalások előfeltétel nélküli újrakezdését.
Mahmúd Abbász elnök, aki vélhetően nem örül annak, hogy a palesztin kérdést az utóbbi időben igencsak háttérbe szorította a szíriai válság és az Iszlám Állam terjeszkedésének veszélye, mindent megtett a figyelem újrafelkeltéséért. Szerdai beszédében vádak özönét zúdította az izraeli vezetésre, amelyet az egyre növekvő jeruzsálemi feszültségért is felelőssé tett. Az izraeli kormányzatot azon „politikai és biztonsági alapok” tönkretételével vádolta, amelyeken az oslói megállapodások alapulnak, ezt követően pedig gyakorlatilag felmondta a békefolyamatot.
„Ezért kijelentem, hogy nem tudjuk magunkat továbbra is ezekhez a megállapodásokhoz tartani, és hogy Izraelnek, mint megszálló hatalomnak vállalni kell minden felelősséget, mert ez a status quo nem fenntartható. Amíg Izrael nem hajlandó megszüntetni tevékenységét a telepeken és a megállapodások szerint kiadni a palesztin foglyok negyedik csoportját, nem marad más választásunk, mint hogy mi se maradjunk elkötelezettek az említett megállapodások végrehajtásához” – fogalmazott Abbász, aki egyben nemzetközi intézkedéseket is követelt a palesztin államiság megvalósításához.
Izraeli sajtóértesülések szerint a palesztin elnök elhangzott beszéde jóval szelídebb változata volt annak, mint amit tervezett. Magas rangú palesztin tisztviselők állították azt, hogy ezt az engedményt John Kerry amerikai külügyminiszter nyomására tette Abbász, az amerikai diplomácia vezetőjének köszönhető az is, hogy nem jelentette be egyértelműen a Palesztin Hatóság feloszlását, nem nyújtotta be nyilvánosan lemondását, és nem jelentette be az Izraellel való biztonsági együttműködés visszavonását, holott eredetileg erre készült.
Beszéde nyilván nem nyerte el Jeruzsálem tetszését, a miniszterelnöki hivatal közleményében uszítónak nevezte azt, de a gázai nagy palesztin rivális, a Hamász is „túl szentimentálisnak” nevezte. Bírálta a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL), Jonathan A. Greenblatt, az ADL igazgatója úgy fogalmazott, hogy „Abbász elnök az ENSZ pódiumán az Izraellel való megbékélés legújabb és legkirívóbb nyilvános megtagadását követte el a világ szeme láttára”.
A palesztinok irányába meglepően békülékenynek mutatkozó Netanjahu Irán és a perzsa állammal júliusban megkötött nemzetközi nukleáris megállapodás kérdésében azonban változatlanul kemény maradt. A világ nagyhatalmaival, s egyben saját legfontosabb partnereivel szembe menve, az izraeli kormányfő az ENSZ-közgyűlés jubileumi ülésszakán mondott beszédében kijelentette: az iráni nukleáris megállapodás nem a békét, hanem a szankciók eltörlése és a Teheránhoz befolyó dollármilliárdok miatt a háborút teszi valószínűbbé. Leszögezte: Izrael nem fogja megengedni, hogy Irán betörjön, belopakodjon vagy besétáljon a nukleáris fegyver klubba. Netanjahu ezúttal is úgy vélekedett, hogy nincs nagyobb fenyegetés a világ számára mint az, amikor “a radikális iszlám a nukleáris fegyverekkel párosul”, a Teheránnal megkötött megállapodást pedig e “szentségtelen frigy házassági anyakönyvi kivonatának” nevezte.
Burkolt és kevésbé burkolt fenyegetéseket is megfogalmazott az izraeli miniszterelnök a nagyhatalmak, Irán és az ENSZ irányába egyaránt. A nagyoknak azt üzente, hogy hazája “a világ egyetlen erejének sem engedi meg, hogy a jövőjét veszélyeztesse”, Iránnak azt, hogy az Izrael elpusztítására vonatkozó terveik kudarcot fognak vallani, az ENSZ-nek pedig azt, hogy függetlenül a világszervezetben elfogadott bármilyen határozattól “Izrael mindent megtesz majd, ami szükséges, hogy megvédje államát és népét”.
Hogy kire számíthat Jeruzsálem, ha mindenkinek hadat üzen miniszterelnöke? Netanjahu tulajdonképpen erre is választ adott beszédében, hangsúlyozva, hogy az Iszlám Állam és az Irán jelentette közös fenyegetettség közelebb hozza egymáshoz Izraelt és arab szomszédait. Tény, Irán kérdése máris korábban elképzelhetetlen változást eredményezett – közös platformra helyezte s titkos tárgyalásokra összehozta Izraelt és a síita Irán térségbeli legnagyobb riválisát, a szunnita Szaúd-Arábiát.
