Egy mopeddel közlekedő, mozgássérült vidéki fiatalember a fővárosban próbálja befejezni főiskolai tanulmányait, de hiába keres ingatlanközvetítőket is bevonva július vége óta akadálymentes kollégiumot vagy albérletet, nem talált olyan lehetőséget, ahonnan meg tudná oldani a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) óráinak látogatását. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) vendégszobája megnyitásával próbál segíteni Endrédi Bálintnak, de a Flórián tér közelében lévő székházuk is legalább másfél órára van a zuglói tantermektől. Ráadásul a gazdasági informatikusnak tanuló fiatalember nem tud majd bejutni minden előadásra, mert sok termet csak lépcsőkön lehet megközelíteni.
Hiányzik a számonkérés
Pedig papíron már hatalmasat léptünk az ezredforduló óta, hogy a fogyatékossággal élő fiatalok is egyetemet, főiskolát végezhessenek. A MEOSZ elnöke ugyanakkor azt mondja, a napi gyakorlat fényévekre van a jogszabályoktól, ki kellene végre mondani az igazságot. Ma a magyar oktatási rendszer minden szintjén azon múlik egy mozgássérült gyerek megkapaszkodásának lehetősége, hogy milyen az adott intézmény vezetése. Ahol befogadó, ott akadálymentes környezetet teremtettek, úgy szervezik az órákat, hogy azokra be tudjon jutni a diák, ahol pedig senki nem kéri ezt számon, ott már a jelentkezéskor elutasítják a fogyatékossággal élőket. A napi tapasztalat alapján még mindig ezek az iskolák vannak többségben – teszi hozzá Kovács Ágnes, megemlítve egy kiválóan tanuló lány esetét, aki az egyetemi jelentkezés előtt személyesen akart szétnézni a felsőoktatási intézmény épületében, de csak a tanulmányi osztályig jutott, ahol gyorsan le is beszélték a felvételiről, mondván, úgysem tudna közlekedni a termek között és szociális munkásnak sem lenne alkalmas.
Látszatjogszabályok
Közben sorra születnek a látszólag megoldást kínáló jogszabályok. Az Országos Fogyatékosügyi Program 2012-2013 közötti intézkedési tervében még az is szerepelt, hogy pályázati programokat kell indítani a felsőoktatási intézményekben jegyzetelő szolgáltatás működtetésére. Mesésen hangzik. A 2015-2018 közötti évekre vonatkozó javaslatcsomag éppen szeptember közepén jelent meg a Magyar Közlönyben, de a sérült fiatalok felsőoktatási esélyeinek javítására most mindössze egyetlen terv szerepel benne: egyénre szabott komplex szolgáltatásokat kell kidolgozni és bevezetni, fogyatékosügyi koordinátorok hálózatát kell létrehozni – rendeli a kormányhatározat. Hogy mit takarna a komplex szolgáltatás, még homály fedi.
A papír mindent kibír
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sajtóirodája a fogyatékossággal élő diákok kollégiumi lehetőségeit firtató kérdésünkre azt válaszolta, április 17-én hatályba lépett a felsőoktatási törvénynek az a végrehajtási rendelete, amely kimondja, hogy 2018. szeptemberéig minden, legalább 100 férőhelyes kollégiumban vagy diákotthonban minimálisan egy akadálymentesített szobát, fürdőt és illemhelyet kell kialakítani és felvonóval, korlátlifttel vagy emelőlappal biztosítani kell a mozgássérült fiatal épületen belüli közlekedését is. A határidő után az Oktatási Hivatal ellenőrzi ezek meglétét, vagy – ezt már mi tesszük hozzá - el lehet felejteni, ahogy az eddigi akadálymentesítési határidőket. Nem tudni pontosan milyen adatok alapján, de az Emmi azt állítja, hogy a legtöbb fővárosi felsőoktatási intézménynek van akadálymentes kollégiumi szobája, csak nem mozgássérültek laknak benne, mert nem volt jelentkező. Azt is gondolják, hogy azok az intézmények, ahol ezt eddig mégsem alakították ki, köthetnek megállapodást más budapesti kollégiummal, hogy fogadja be mozgássérült hallgatóikat. Ez is szép gondolat a fehér papíron, de a gyakorlatban Bálintot sehová nem engedték be.
Vizsgálatot indít az ombudsman
A MEOSZ vezetője emlékeztet rá, hogy sem az érintettek, sem szüleik nem nagyon merik hangosan megfogalmazni, hogy mi járna nekik, mert túl sokszor kapnak elutasításokat. Bálint helyzetére sem hivatalos úton derült fény, csak közösségi oldalán osztotta meg, hogy nem talál lakást magának. Miután a MEOSZ a nyilvánosság elé vitte az áldatlan kollégiumi állapotok kérdését, az oktatási jogok biztosa bejelentkezett, hogy felmérést készítene a valós állapotokról, amihez kéri a szervezet segítségét. Most ugyanis nincs hivatalos adat arról, hány diákot érint a főiskolai, egyetemi órák látogatásának és lakhatásuknak a megoldatlansága.
A magyar államot egyébként hazai és nemzetközi jogszabályok, egyezmények kötelezik arra, hogy a fogyatékos emberek oktatását másokkal egyenlő módon biztosítsa, ennek azonban nem tesz eleget. Jól mutatják ezt a legutóbbi népszámlálási adatok is: míg a 15 éves és idősebb teljes népesség 17 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, addig a mozgássérült emberek mindössze 9 százaléka mondhatja el ugyanezt magáról.
Elvárás van, feltételek nincsenek
Endrédi Bálint karját majdnem könyékig díszítik a nyári fesztiválok belépőszalagjai. Imád emberek közt lenni, mindenütt vannak barátai. Évek óta hol tud tanulni, hol nem, de nem adja fel. Ha végez, pár év munka után mesterszakra is be akar iratkozni. Munkahelyre szeretne járni, ahol hasznosíthatja megszerzett tudását. A MEOSZ vendégszobájában ugyan maradhat, ameddig akar, de mindenki tudja, nem ez a megoldás. Kovács Ágnes tovább is gondolja a kérdést: valamennyi nagy egyetemi centrumban létre kellene hozni olyan kollégiumokat, ahol személyi segítést és szállítást is kapnának a mozgássérült diákok, hogy tanulhassanak. Ezek a fiatalok is intelligensek, jó szakemberekké tudnak válni, például pszichológussá, aki aztán megkönnyíthetné sérült társai életét – mondja az elnök. El kellene jutni odáig, hogy ne csak azt várja el az állam a fogyatékos emberektől, hogy a nyílt munkaerőpiacon találjanak munkát és ne segélyből akarjanak megélni, hanem teremtse is meg a feltételeket a versenyképes tudás megszerzéséhez.
