Szombathely;agora;

2015-10-03 15:38:00

Ilyen lett a szombathelyi AGORA a felújítás után - Fotók!

Több mint 658 millió forintnyi uniós és hazai pályázati támogatás, valamint 450 millió forintnyi önkormányzati forrás felhasználásával újult meg az Agora Művelődési és Sportház Szombathelyen, melynek ünnepélyes megnyitóját ma tartják egy gálaműsor keretében.

Parais István, az intézmény igazgatója hangsúlyozta: a megújult közösségi térben valódi agóraként, találkozóhelyként, fórumként kívánnak működni, ahol az ajtók szinte mindig nyitva állnak és ahová be lehet térni akkor is, ha éppen nem zajlanak nagyszabású programok. Prieger Szabolcs igazgatóhelyettes a következő három hónap programkínálatát ismertette, amelyek között megtalálhatók különböző könnyűzenei stílusokat képviselő koncertek, előadói estek, színházi produkciók, de lesz táncverseny és az végén ismét az MSH-ban rendezik meg majd a vasi megyeszékhely bálját is.
    
Tájékoztatása szerint október 30-án újra indul Szombathelyen a Dumaszínház előadásainak sora ezúttal Kiss Ádámmal, november 6-án a Csík Zenekar koncertezik, November 7-én a Szent Márton-gálának adnak otthont, november 13-án pedig a kubai zene kedvelőit várja egy forró hangulatú estre a Habana Social Club, november 14-én pedig az Alma Zenekar koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők.

MTI Fotó: Büki László

MTI Fotó: Büki László

Ugyancsak november 14-én a Polgári esték sorozat keretében beszélget Hende Csaba a térség országgyűlési képviselője Fábry Sándor televíziós személyiséggel, november 15-én pedig a 35 éves fennállását ünneplő Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekart köszöntik egy gálaműsorral. November 17-én ismét egy színházi előadás következik, az Őrült nők ketrece című zenés darabban Stohl Andrást láthatja a közönség. November 20-án a Somnakaj című etnoballadát tekinthetik meg az érdeklődők Oláh Gergővel, november 24-én Presser Gábor és Rúzsa Magdi ad közös koncertet.

November 28-án rendezik meg az 50. Nemzetközi Savaria Táncversenyt, amely éppen az AGORA átépítése miatt került a nyár helyett erre a szokatlan téli időpontra. December 3-án a Budapest Bár együttes koncertezik, december 5-én az Ungaresca Táncegyüttes lép fel, december 15-én pedig Koncz Zsuzsa koncertje érdemli meg a figyelmet. December 28-án egy hatalmas óévbúcsúztató rockbulit szerveznek az MSH falai között az Ossian, a Lord és a Kárpátia részvételével, december 31-én pedig egy szilveszteri bál zárja a sort a bőséges programkínálatban.