nyilvántartás;arcképadatbázis;arckép;

2015-10-03 16:45:00

Jogsértő az állami arcképes nyilvántartás?

Az LMP azt javasolja, törvényben garantálják az állampolgárok ellenőrzési lehetőségét abban a tervezett központi adatbázisban, amelyben minden magyar állampolgár arcképét tárolhatóvá tenné a kormány.

Csarnó Ákos, az ellenzéki párt közigazgatási szakszóvivője szombaton kifejtette, azt szeretnék, ha az állampolgároknak joga lenne lekérdezni, hogy az új adatbázisból ki, mikor és milyen céllal használt fel róla szóló információkat.

Ezzel összefüggésben kártérítést kellene fizetnie azoknak a szervezeteknek, amelyekről utólag jogi úton bebizonyítható, hogy indokolatlanul kértek ki adatokat - fejtette ki a politikus, aki azt is egyértelművé tenné, hogy az érintett állampolgárokon kívül mások csak a bíróság engedélyével és az érintett értesítésével férhessenek hozzá az új adatbázishoz.

Az LMP szerint ugyanis a Fidesz kormányzásának elmúlt öt évében sérült az adatvédelem és a magyar állampolgárok privát szférához való joga. A párt a helyzet javítása érdekében a kabinetnek ismét ombudsmani hatáskörbe kellene utalnia az információszabadsággal összefüggő ellenőrzési jogköröket - mondta Csarnó Ákos, aki felszólította a belügyminisztert, folytasson valós társadalmi konzultációt az adatgyűjtési szabályok módosításáról.