mágnesszalag;ügynöklista;ügynökvád;

2015-10-04 18:58:00

A mágnesszalagok rejtélye - Lehull a lepel a pártállami múltról?

A mágnesszalagok nem a pártállami diktatúra ügynökeinek teljes listáját tartalmazzák, ezektől önmagukban nem várható az állambiztonsági múlt teljes körű feltárása - mondta Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke azzal kapcsolatban, hogy megkezdték az 1970-es és 1980-as titkosszolgálati adatbázisok kutatását. 

Miután titkos minősítésű információkról van szó, csak néhányan vehetnek részt a munkában, amelynek a tudományos feltárás és az állampolgárok "információs kárpótlása" a célja - tette hozzá az elnök. Az első áttekintések szerint nincsenek eredeti dokumentumok, dossziék, jelentések vagy jellemzések a szalagokon. Ez egy olyan adatfolyam, amelyben sok mindent a korabeli kódolással rögzítettek, megfejtésük nem egyszerű, még megbecsülni sem lehet, mennyi időbe telik a feldolgozás - fejtette ki Földváryné. A szalagokon tárolt adatok közül jelenleg a H (hálózati) adattárban lévő információkkal foglalkoznak. "Valószínűsíthető, hogy ez nem pusztán egy ügynöklista: egyrészt több annál, másrészt viszont kevesebb is, mert nyilvánvalóan töredékes, a korszakban többször módosították" - mondta a szakember hozzátéve, hogy olyanok is szerepelnek a halmazban, akik maguk nem voltak ügynökök, csak - tudtukon kívül - kapcsolatban álltak egy ügynökkel, így vétlenül szolgáltattak információkat.