Rogán Antal;európai liberális frakció;

2015-10-04 19:44:00

Nem igaz, amit Rogán állít?

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint az európai liberálisok frakciója nem kezdeményezte Magyarország kizárását az Európai Unióból és nem is szeretné azt.

Az ellenzéki párt vasárnapi közleményében arra reagált, hogy Rogán Antal, a kormányfő politikai kabinetfőnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának azt mondta: az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az EU-ból.

Az MLP azt írta: a liberálisok európai parlamenti frakciója kezdeményezésével arra akarja rákényszeríteni az Orbán-kormányt, hogy tartsa tiszteletben az alapvető emberi jogokat, és tisztességesen bánjon a menekültekkel. Ezt azzal magyarázták, hogy a liberálisok szerint a menekültügyi törvények szigorítása és a honvédelmi törvény módosítása alapvetően sérti az uniós normákat.

A pártcsalád célja az, hogy a kormány vonja vissza az alapvető jogokra veszélyt jelentő intézkedéseket - olvasható a közleményben. Kitértek arra is, hogy Fodor Gábor pártelnök Guy Verhofstadt-nak, a Liberálisok és Demokraták Európai Szövetsége (ALDE) frakcióvezetőjének írt levelében jelezte, hogy maga is elutasítja a magyar kormány menekültpolitikáját, de a szavazati jogok felfüggesztését nem támogatja.

Lásd még: Rogán rémisztő hangulatkeltése - Kizárhatják az EU-ból Magyarországot?