Zsarolják a kihívót?

Tizenöt éves eltiltástól tarthat a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöki posztjára pályázó dél-koreai Csung Mong Jun, aki a vádak ellenére versenybe szállna a vezető tisztségért a február 26-i tisztújító gyűlésen. A 63 éves üzletembert azzal gyanúsítják, hogy a FIFA etikai kódexének hat pontját megszegte.

Ezek az állítások szerinte abból fakadnak, hogy támogatta Dél-Korea 2022-es világbajnoki rendezésért benyújtott pályázatát, valamint javasolta a sportág fejlesztését célzó Futball Világalap (GFF) létrehozását. „Az etikai bizottság csupán arra hivatkozik, hogy nem teljes mértékben működtem együtt egy vizsgálatban, s megszegtem bizonyos előírásokat a titoktartásra vonatkozóan” – magyarázta a sportdiplomata.

A FIFA etikai bizottságának tavaly novemberi jelentése szerint Dél-Korea 2018-as és 2022-es vb-re benyújtott pályázata összefüggésbe hozható a GFF létrehozására vonatkozó javaslattal. A dokumentumokban állítólag az állt, hogy az ázsiai ország 2011-től 777 millió dollárt fektetne be infrastrukturális fejlesztésekbe és létesítmények felújításába. Csung elmondta, nem származott volna pénze mindebből. „Médiaértesülések szerint Sepp Blatter elnök azt tervezi, hogy marad a poszton, miután az összes ellenfelét visszalépésre kényszerítik” – tette hozzá Csung, aki támogatta az Európai Parlamentnek, a brit kormánynak és a FIFA szponzorainak Blatter lemondását sürgető felszólításait.

Szerző

Horner nem aggódik

Publikálás dátuma
2015.10.07. 07:56
Vannak bajok a Red Bullnál FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/LARS BARON
Továbbra is kérdéses, hogy milyen erőforrásokkal rajtol el jövőre a Forma-1-ben a Red Bull és a második számú csapata, a Toro Rosso – ha egyáltalán beneveznek a következő idényre. A jelenlegi motorszállító Renault-val már szakított az osztrák istálló, a Mercedes nem hajlandó ellátni a közvetlen riválisát, a Ferrari nem adna a 2016-os fejlesztésű erőforrásból, a Honda pedig csak a gyári csapatával üzletel. 

A Red Bull-csapatfőnök Christian Horner próbál nyugalmat közvetíteni a sajtó felé. "A mostani helyzetben előnyben vannak velünk szemben azok a csapatok, melyek már tudják, hogy milyen motorral dolgoznak jövőre. Viszont a Red Bull olyan magas minőség mellett működik, hogy meg tud birkózni mindezzel – nyilatkozta a 41 éves szakember a Motorsport oldalán. – Mikor akarom, hogy megoldódjon mindez? Igazából már két hete azt szerettem volna." Horner elmondása szerint a csapat műszaki vezérigazgatója, Adrian Newey kezd nyugtalan lenni, mivel hiába tudja, hogyan fog kinézni az autó eleje és a vége, fogalma sincs arról, hogy mi lesz a kettő között.

A négy konstruktőri világbajnoki címmel rendelkező Red Bull kulcsfontosságú szereplője a Forma-1-nek. A tavalyi szezon után az osztrák alakulat kapta a Forma-1 Menedzsmentjétől a második legnagyobb pénzösszeget (156 millió dollár) a Ferrari mögött, megelőzve a 2014-es bajnok gyári Mercedest. Jelenleg negyedik a vb-n az ausztrál Daniel Ricciardót és az orosz Danyiil Kvjatot felsorakoztató csapat, a hétvégi Orosz Nagydíjon talán közelebb kerülnek a jövő évi erőforrás megszerzéséhez.

Szerző

Angliába tart Klopp, a dortmundi sikeredző

Sajtóértesülések szerint a Borussia Dortmundnál hét évig edzősködő, ezalatt két német bajnoki címet szerző Jürgen Klopp a Liverpool labdarúgócsapatánál köt ki: csütörtökön vagy pénteken jelenthetik be az érkezését. Az előző trénert, Brendan Rodgerst vasárnap menesztették, miután a vörösök 1-1-es döntetlent játszottak a városi rivális Everton otthonában. A Liverpool nyolc forduló után a 10. helyen áll az angol élvonalban.

Klopp még június 30-án távozott Dortmundból, akkor azt mondta, hogy egy évet pihenni akar. A hihetetlen karizmával és tapasztalattal rendelkező német szakember Németországon kívül egyedül Angliában tudná magát elképzelni. A dortmundi Signal Iduna Park és a liverpooli Anfiel Road is a sportág leghíresebb arénái közé tartozik, köszönhetően a szenvedélyes szurkolóknak, akikkel jól tud bánni a 48 éves tréner. Az ügy kapcsán megszólalt a 35-szörös német válogatott Stefan Effenberg is, szerinte már eldőlt, hogy Klopp újra munkához lát.

"Már több hete megadta nekem a választ. Azt mondta, hogy készen áll egy olyan csapatot vezetni, mely nincs éppen a csúcson, ezért szükséges valami újat alkotni" – mesélt a BBC-nek a Bayern München egykori sztárja. A dortmundi sikeredző korábban kikötötte, hogy csak akkor hajlandó leülni bármelyik klubbal tárgyalni, ha annak éppen nincsen vezetőedzője, illetve elvárja, hogy ő mondhassa ki a végső szót az átigazolásoknál. Klopp eddig egyszer járt – de úgy fest nem utoljára – az Anfield Roadon: 2014 augusztusában a Dortmund trénereként 4-0-ra kikapott a házigazdától.

Szerző