köztévé;SZEF;

2015-10-07 07:02:00

„Bizalmi katasztrófa" az ellenzéki pártoknál

Az ellenzéki pártok „bizalmi katasztrófája” miatt a közmédia ma szinte kizárólag a kormányzati érdekeket közvetíti és a társadalmi viták is manipulálttá váltak. Ebben a helyzetben az érdekvédelem és a társadalmi párbeszéd témavilága kiveszett a nyilvánosságból, márpedig az eddigieknél aktívabb és tudatosabb munkavállalókra, modernebb és hatékonyabb érdekvédelemre van szükség. Ezt fogalmazta meg a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) legutóbbi kongresszusa, ahol négyéves cselekvési programot fogadtak el.

A változtatások első lépésként szeretnénk reális képet kapni a társadalmat foglalkoztató legfontosabb kérdésekről, amiből azután mindenki levonhatja a maga következtetéseit – mutatja be az október 10-én induló SZEF-Akadémia legfontosabb célját Boros Péterné, a programsorozat vezetője. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára szerint a tudatos kormányzati médiablokáddal szemben új alkalmakat kell teremteni a társadalmi párbeszédre, hogy bárki bekapcsolódhasson a jövőnk feletti vitába.

A budapesti Kossuth Klubba minden második hónap egyik szombatján várják a tisztánlátásra törekvő SZEF-tagokat, de más szakszervezeti tömörülések tagjait is, hogy szakértők segítségével vitassák meg, milyen gondokkal küzd Magyarország. - Tényekre alapozó, hiteles képet akarunk rajzolni az ország jelenéről és jövőjéről, mégpedig úgy, hogy a mi konföderációnk hangsúlyosan középen áll a politikai térképen – emeli ki a tömörülés alelnöki tisztét is betöltő Boros Péterné, hozzátéve, hogy a választás szabadsága csak annak adatik meg, aki sokféle információ birtokában tud dönteni.

Mi történt az alkotmányos alapintézményekkel az utóbbi években, hogyan változott a kormányzati rendszer, az önkormányzati igazgatás és mi történt a munkavállalók egyéni és kollektív jogaival – ezek lesznek a most szombati első találkozó témái. Előadások és vita várható később a közszolgáltatásokról, az egészségügyi és a nyugdíjrendszerről, az oktatásról, közművelődésről és végül 2016 novemberében a szakszervezetek mozgásteréről és jövőjéről.

A SZEF-Akadémia vezetője kiemeli azt is, hogy egy-egy terület legfontosabb kérdéseinek megismerése után következhet annak meghatározása, hogy mit lehetne, kellene tenni. Az összegyűlő ismeretanyagot azok is megismerhetik, akik nem tudnak személyesen bekapcsolódni a vitákba, hiszen a felvételeket a www.szef.hu honlapon és a közösségi oldalakon is közzéteszik.