6.oldal;kommunista;Múltunk;

2015-10-08 08:23:00

Pörbeszédek a kommunistasággal vádolt tanárok és diákok ügyében

A budapesti törvényszék Szemák-tanácsa pénteken folytatta az Eötvös-kollégium kommunista szervezkedésével vádolt tanárai és tanárjelöltjei ügyében a főtárgyalást. A tárgyalás iránt ezúttal is

óriási volt az érdeklődés, úgy, hogy a nagy esküdtszéki teremben folytatták azt. Kihallgattak még tanuképen egy detektívet, aki a nyomozásban részt vett. A detektív természetesen azt vallotta, hogy a vádlottak közül senkit sem bántalmaztak a rendőrségen. Ezután az ügyész tett indítványt a bizonyítás kiegészítésére. Becsatolt egy iratot, amelyet Sallai és Fürst letartóztatásakor a kommunista titkárságban foglaltak le és az ügyész szerint ezt a jelentést a kommunista mozgalomban való részvétellel gyanúsított és külföldre távozott Molnár René ügyvéd készítette. Ebben a jelentésben szó esik a vádlottakról is és az ügyész kérte annak ismertetését azzal, mert ebből szerinte kitűnik, hogy a vádlottak valóban bolsevista szervezkedés részesei voltak, túlmenően azon is, amennyit a főtárgyalás során megállapítottak róluk. Utána a védők tettek indítványt a bizonyítás kiegészítésére. Az egyik védő indítványozta, hogy kérdezzék meg megkeresés utján az Eötvös-kollégium vezetőit, hogy elegendő ok-e az intézetből való eltávolításra az, ha valaki nyíltan hangoztatja szociáldemokrata vagy baloldali meggyőződését. (...)