Alapterületét és a kiállított művek számát tekintve is hatalmas a Ludwig Múzeum pop artról szóló kiállítása, mely a klasszikus amerikai művek mellett bemutatja a hatvanas években készült kelet-közép-európai alkotásokat is. Az ötvenes években indult művészeti stílus lényege, hogy a hétköznapokban használt tárgyakat, akár egy telefont, egy ruhadarabot, egy hírlapot vagy egy képregényt is a művészet rangjára emel. A „pop art pápája”, Andy Warhol például számos szitanyomatot készített a Campbell’s leveses konzervről, melyet bármelyik amerikai állampolgár olcsón megvásárolhatott a szupermarketekben. A kiállítótérbe kerülve azonban a konzervdobozból művészeti alkotás lett, mely egyben a fogyasztói társadalomról megfogalmazott kritikává is vált. Az új stílust viszont sokan támadták: vajon tényleg művészet a pop art?
A kiállítás is azt bizonyítja, hogy a pop art igenis mérvadó művészeti stílus, és nem csak „mostohagyerek” az 1945 utáni egyetemes művészettörténetben. A Ludwig Goes Pop + The East Side Story című kiállítás tavaly indult a kölni Ludwig Múzeumból, idén februárban érkezett a bécsi Mumokba, hogy aztán megérkezzen hozzánk is. A budapesti tárlat számos olyan művet mutat be, mely önmagában is szenzációértekű. Andy Warhol már említett leveses dobozai mellett, láthatjuk Roy Lichtenstein képregényeket idéző alkotásait, de helyet kaptak Tom Wesselmann túlszexualiztált nőalakjai is. –Korábban nem volt még hasonló kiállítás Magyarországon – mondta Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója.
A színes tárlat másik kuriózuma, hogy a hatvan amerikai mű mellett kiállították kelet-közép-európai művészek százötven pop art alkotását, melyek jól rímelnek a nyugati művek világára. A látogatók így felfedezhetik a párhuzamokat és ellentéteket a két „alkotótábor” között. Külön érdekesség, hogy míg egy-egy amerikai művész képes volt ugyanazt a témát egész életében ismételni, addig a mi térségünk művészei csak életművük egy-egy fejezetét szentelték a pop artnak. A kiállítás emellett felvet egy fontos kérdést is: vajon a kelet-közép-európai művek csak a nyugatiak puszta másolatai? Regina Wyrwoll, az aacheni Peter und Irene Ludwig Stiftung kuratóriumának tagja szerint korántsem. – A képekből az tükröződik, hogy Kelet-Európában is volt pop art életérzés, mely nemcsak a művészetben öltött testet, hanem a mindennapokban is, úgymint a tárgyakban, a zenében – mondta lapunknak. Vagyis hiába állt a vasfüggöny, a művészet áttörte a határokat.
Popovics Viktória, kurátorasszisztens elmondta, hogy a kiállításon a hatvanas évek zavaros hangulata is felidéződik. Egy kisebb teremben például a vietnámi háború borzalmaira reagáló alkotások függnek. Lakner László Saigon című festményén sokszorosítva látható az a buddhista szerzetes, aki a háború elleni tüntetésként felgyújtotta magát a vietnámi város főterén. Egy másik teremben a hidegháborús szembenállás egyik fő témáját, az űrutazásra reagáló képeket láthatunk. Robert Indiana festménye például azt mutatja be ironikusan hogyan maradt ki a háború utáni Németország a világűrért folytatott versenyből. Persze, a korabeli politika többi eseménye se hagyta hidegen a művészeket: 1968-as év történései, a párizsi diáklázadások májusban, a vietnámi háború elleni tüntetések, vagy a prágai tavasz mind-mind arra sarkallták a két tábor művészeit, hogy megfogalmazzák elmarasztaló kritikájukat.
A Ludwig kiállítása minden szempontból az idei ősz egyik művészeti szenzációja. Szakmailag és a művek tekintetében is izgalmas tárlat. Egy probléma mégis akad: a korábban Kölnben és Bécsben kiállított művekből nem mindegyik érkezett Budapestre.
