A lap hosszabb interjút közöl a kiváló sportolóval, ebből idézünk részleteket:
- Mennyire sikerül kettéválasztani az anyai és a profi sportolói szerepet? Amint kilép az ajtón, már működik?
- Most még nehéz, mert nagyon élvezem, hogy anya vagyok. Ilyen „minőségemben” is lépek be a csarnokba, de a pályán már sportoló vagyok. A mozgásomon látszik azért, hogy anyás vagyok...
- Árulja már el: az milyen?
Lassú. A gyorsaságomon kell még javítanom, a kézilabdával már nincs gondom.
- ....Szóval ha egy ismert ember vajúdik és szül, elengedheti magát éppúgy, ahogy egy civil ember, vagy végig figyelnie kell arra is, hogy Görbicz Anitáról ne kezdjenek el sztorik keringeni, hogy hogyan adott életet a kisfiának?
-Terhességem alatt folyton azt kérdezték tőlem, hogy nem félek-e. Mindig azt mondtam, hogy nem, mert tudom, hogy fájni fog. Abban bíztam, hogy semmi komplikáció nem akad, tehát csak rajtam múlik, hogy normális, átlagos szülés legyen az enyém is. Boldizsár már ott is nagyon jó gyerek volt, két óra alatt megszületett. Annak utólag is örülök, hogy édesanyámmal voltam a szülőszobában, Ottó pedig már pólyában láthatta a kisfiát. A kórházban mellettem a két végletet láttam: az egyik vajúdó anya síri csöndben szült, a másik nagyon kiabált. Én sem akartam kiabálni, anyukám azt mondta, ez így is volt.
- Az a tény, hogy a szülés után három hónappal visszatért a szakmájához, akár támadási felület is lehet – tudom, hogy van, aki már megkapta, hogy maradna inkább otthon a gyerekkel. Ez zavarja?
- Nem. Nézze, a pályám során kaptam már hideget-meleget mindenért, aki emiatt tesz most rám megjegyzést, tegye. Én tudom, hogy a gyermekemért mit teszek meg, a konvenciók e tekintetben tényleg nem érdekelnek. A fiam reggelente széles mosollyal köszönt, ezt nem veszik el tőlem.
A teljes interjút itt olvashatja!
