Lezuhant négy orosz szárnyas rakéta

Iránban zuhant le négy, Szíriára kilőtt orosz szárnyas rakéta - közölték csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium névtelenül nyilatkozó tisztségviselői.

Az elsőként a CNN hírtelevízió által közölt és más sajtóorgánumok által később saját forrásokból alátámasztott washingtoni kiszivárogtatást az amerikai külügyminisztérium szóvivője hivatalosan nem tudta megerősíteni, Teherán pedig nem kívánta kommentálni. Iránból károkat, veszteségeket nem jelentettek. Az orosz védelmi minisztérium szóvivőjének csütörtöki cáfolata szerint valamennyi Szíriára kilőtt rakéta elérte célját.

A szóban forgó manőverező repülőgépeket szerdán indították el szíriai célpontok felé a Kaszpi-tengerről az orosz haditengerészet hajóiról, amerikai források szerint Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szemben álló fegyveresek ellen.
Az orosz kormány szerdán közölte, hogy 26 szárnyas rakétát lőttek ki, amelyek az észak-szíriai Rakka és Aleppó, valamint az északnyugati Idlíb tartományban semmisítettek meg célpontokat. Az első két tartományban az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet, a harmadikban az al-Kaida helyi szervezetének tekintett an-Núszra Front jelenléte kiterjedt. Az orosz Kalibr típusú robotrepülőgépeket először vetették be harci körülmények között.

Az Egyesült Államok vezette, több mint 60 országot tömörítő koalíció bő egy éve kezdett el IÁ-célpontokat bombázni Irakban, majd Szíriában. Oroszország szeptember vége óta mér csapásokat az Aszad ellen harcoló "terrorszervezetekre", köztük - amerikai illetékesek szerint - nyugati támogatást élvező gerillacsoportokra is.

Az orosz beavatkozás támogatására Bagdadban a Fox News hírtelevízió szerint egy közös iraki-orosz-iráni-szíriai központot hoztak létre hírszerzési értesülések megosztására. Az orosz intervenció, valamint a törökországi orosz légtérsértések nyomán a korábbinál is feszültebbé vált Moszkva és a NATO viszonya.

A több mint négy és fél éve tartó szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint már mintegy negyedmillióan vesztették életüket.

Szerző

Egyre több gyereket soroznak be a terroristák

Gyerekkatonákról készült felvételeket is találtak a Röszkénél a migránsok által elhagyott telefonokon. A szakértő szerint egyre több gyermeket soroznak be a terroristák - számolt be csütörtök esti hírműsorában az M1.

A műsorban bemutattak egy felvételt, amelyet az egyik migráns telefonjáról töltöttek le, a videóban az látszik, hogy gyerekek kapnak katonai kiképzést. A legidősebbek sem érik el a 10 éves kort - hangzott el. A csatorna által megszólaltatott Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a besorozott gyerekek száma drasztikusan nő, döntően fiúkról van szó, de egyre több a lány is. Hozzátette, ezeket a gyerekeket "ágyútöltelékként" használják, a brutalitáson kívül a halálra készítik fel őket.

Szerző

Juncker: sokáig tart még a menekültválság

Sokáig eltart még a menekültválság, éppen úgy, mint a menekültek európai uniós tagállamok közötti méltányos elosztását szolgáló állandó rendszer kialakítása - mondta az Európai Bizottság elnöke csütörtökön a németországi Passauban.

Jean-Claude Juncker a bajor-osztrák határon fekvő városban - ahol az utóbbi hónapokban több százezer menedékkérő lépett be Németországba - a Passauer Neue Presse című lapcsoport rendezvényén tartott előadásában hangsúlyozta, hogy "a menekültek témája még sokáig foglalkoztat majd bennünket".

Az Európai Bizottság a következő hónapokban javaslatot tesz egy állandó menekültelosztási rendszerre. Az elképzelés alapja az emberiesség és a józan ész, de megint "őrült sokáig" tart majd, mire a tagállami kormányok elfogadják azt - mondta a brüsszeli testület elnöke. Megjegyezte: több tagállam kormányát "üldözi a bölcsesség, de ők sokkal gyorsabbak". Hangoztatta, hogy Európában nincsen szükség "újabb falakra", főleg nem uniós tagországok között.

Szerző