vagyonnyilatkozat;Hende Csaba;ingatlanok;

Hende új üzletbe vágott

Mintegy 36 millió forintra ugrottak Hende Csaba banki megtakarításai az év eleji 20 millióról - derült ki a posztjáról nemrég távozott honvédelmi miniszter záró vagyonnyilatkozatából.

 A hvg.hu szerint a növekedés annak tudható be, hogy Hende eladta 10 millió forint névértékű államkötvény-csomagját. A volt tárcavezető új üzletbe is vágott: ingatlanokat ad bérbe, melyből havi 70 ezer forint bevétele származik. Emellett megvan még 130 négyzetméteres szombathelyi, és 40 négyzetméteres velemi ingatlana is. A Hendét váltó Simicskó István január óta megvált utolsó ingatlanától is: siófoki garzonlakását 13,5 millió forintért adta el, ebből a pénzből pedig államkötvényt vett. Az új honvédelmi miniszternek a kötvények mellett 19,5 milliós kincstárjegy-csomagja is van, ezt is egy ingatlan eladásából vásárolta még tavaly. Egymillióval nőtt a takarékbetétben elhelyezett pénze is, 26 millióra.