Spontaneitás és változékonyság

Kassák Lajos életművéből állított össze verskoncertet napjaink egyik legsikeresebb énekesnője, a jazz mellett más műfajokban is bátran kísérletező Harcsa Veronika. A Kassák-est holnap lesz a Müpában, majd november elején, a Budapest Jazz Clubban két koncerttel ünnepli pályakezdésének tizedik évfordulóját. A még mindig csak 32 éves énekesnő elképesztő intenzitással dolgozik – megosztva idejét Berlin és Budapest között.

- A baloldali elkötelezettségű Kassák Lajos nem tartozik napjaink divatos költői közé; egy szűk kört leszámítva mindenki megfeledkezett róla. Hogyan talált rá a verseire?

- Még 2011-ben a kvartettem Lámpafény című, 20. századi költők verseit feldolgozó lemezéhez válogattam anyagot, amikor filozófus nagybátyám ajánlott egy Kassák kötetet, ami teljesen letaglózott. Ha az ember József Attilát vesz kézbe, számít rá, hogy a földbe lesz döngölve, de Kassákot nem ismertem, így váratlan erővel hatott rám a versein átütő erős személyisége. Azóta tervben volt, hogy egy teljes anyagot is szenteljek neki, és szerencsére remek társakat találtam hozzá, a szabadzenében jártas Márkos Albert, Benkő Róbert és Pándi Balázs, valamint a színművész Keszég László személyében. Egyébként Kassáknak nem a politikai szerepvállalása volt számunkra meghatározó, hanem elképesztő életképei és végtelen lényeglátása. Lehet, hogy nem a legdivatosabb figura, de talán mégsem annyira szűk a kör, akiknek jelent valamit, hiszen élteti műveit a Fő téri Kassák Múzeum, és külföldön nagyhatású avantgárd alkotóként tartják számon. Ez a projekt számomra egyébként egy szerelemgyerek, kreatív kísérletezés szüleménye, ám legtöbb koncertemet továbbra is a korábbi lemezek repertoárjából adom Gyémánt Bálinttal, illetve a Bin-Jippel.

- 2007/2008-ban remekül indult a pályája: első két lemezével (Speak Low, You Don’t Know It’s You) Japánban sikerlistákat vezetett, itthon az MR2 Petőfi Rádió többet játszotta, mint a popslágereket. Mi tartotta vissza attól, hogy elinduljon a kommersz felé?

- Alkalmatlan lettem volna rá, hiszen a kommersz egyik fő ismérve a kiszámíthatóság, engem viszont mindig is a spontaneitás, a változékonyság és a meglepetés vonzott. Egyébként minden relatív, sokan kommersznek tartanak, mert a zenémben gyakoriak a pop elemek.

- Évek óta játszik duóban Gyémánt Bálint gitárossal. Ez az együttműködés kamara-jazznek indult, de legutóbbi budapesti klubkoncertjeiken már Nirvanát, Peter Gabrielt, Tracy Chapmant játszottak saját értelmezésben. Milyen repertoár került a most felvett lemezre?

- A feldolgozás-estünk egyszeri móka volt, és nem tervezzük túl gyakran megismételni, mert alapvetően a saját dalokra koncentrálunk. Az elmúlt években nagyon fontossá vált számomra a dalírás, és a brüsszeli tanulmányaim során sok új szempontot is kaptam hozzá. Gyémánt Bálinttal szeptember elején vettünk fel egy albumnyit a legfrissebb szerzeményekből. A lemez csak jövőre jelenik meg, ám november folyamán kilenc állomásos országos turnéra indulunk, és a koncerteken ízelítőt adunk a legújabb dalokból is. Idén éppen tíz éve, hogy felvettük kvartettem első lemezét, a Speak Low-t, s ennek megünnepléseként november 4-én és 5-én jubileumi koncerteket adunk Budapesten, melyeken minden korábbi albumomról veszünk elő dalokat.

- Idén másodszor vezetett saját udvart a Művészetek Völgyében; a koncertek mellett workshopokkal és elektronikus zenei produkciókkal, úgynevezett live actekkel. Az világos, hogy a fesztivál szervezői igyekeznek kihasználni a népszerűségét, de önnek – szakmai szempontból – miért fontos ez a felkérés?

- A programszerkesztés egy új szerep nekem, nagyon élvezem, és ez rá is kényszerít arra, hogy képben maradjak az aktuális hazai produkciókat illetően. A legjobb Kapolcson mégis az, hogy olyan módon találkozhatok a hallgatóimmal, mint egyébként soha. A közös énekes workshopok, a programok közti beszélgetések vagy az esti tánc különleges közösségélményt adnak.

- Szóba került az elektronikus zene – másik állandó zenekara, a Bin-Jip erre épül. Mi vonzza az élőzene mellett az elektronikához?

- A kísérletezés és a hangzások sokszínűsége.

- 2014-ben Brüsszelben szerzett mesterdiplomát, majd Berlinben indított saját koncertsorozatot. Milyen látja a magyar zenészek nyugat-európai megítélését?

- Klasszikus zenei körökben nagyon jónak, a magyar jazz-zenészek közül viszont elenyészően kevesen vannak jelen nemzetközi viszonylatban, így rám leginkább egzotikumként néznek. Persze mind Brüsszel, mind Berlin annyira multikulti hely, hogy a helyi szcénának jelentős része külföldi, így nincs különösebb jelentősége a származásomnak.

- Az elmúlt időszakban több társadalmi kezdeményezésben vett részt, támogatta a Bátor Tábort, illetve a bagi romák társadalmi integrációját segítő BAGázs Egyesületet. Akik féltékenyek önre vagy nem kedvelik annyira, azt mondják, ez csak imázsépítés…

- Értem a felvetést, nyilván az a kérdés, hogy képmutató vagyok-e. Szerintem az a képmutatás, ha valaki azt mondja, hogy a segítségnek önzetlennek kell lennie. A támogatás akkor működhet jól, ha a támogató is úgy érzi, hogy nyer valamit, például jobb embernek érzi magát. Én feltettem magamnak a kérdést, mivel tudok a leghatékonyabban segíteni, és arra jutottam, hogy a népszerűségemmel, hiszen sok ember elérése többet jelenthet, mint a lehetőségeimhez mért pénzadomány. Ezzel a vállalásal vagyis például a mélyszegénységben élő romák melletti kiállással nyilvánvalóan változik az imázsom, egyesek szemében pozitívan, mások szemében negatívan.

- Nagyon sok műfajban kipróbálta már magát. Hol a határ? Merre folytatja a kísérletezést, és mi az, amit biztosan nem vállalna el?

- Lehet, hogy vakmerően hangzik, de semmilyen műfajról nem jelenteném ki, hogy sosem próbálnám ki. Persze vannak technikai korlátaim: ha például egy operaszerepre kérnének fel, annak igencsak alternatív előadásnak kellene lennie, hogy passzoljon bele a hangom. De alapvetően nagyon sokféle zene megmozgat, sok klasszikus zenét hallgatok, de az igazán jó metalcore is le tud nyűgözni – igaz, utóbbit egy percnél nem bírom tovább. Rengeteg helyről lehet inspirációt meríteni, hiszen a hatásmechanizmus függetleníthető a stílustól, és egy adott zenei trükköt teljesen más környezetben is be lehet vetni. A tavalyi évem legkülönlegesebb feladatai közé tartozott, amikor 20. századi klasszikus szerzők dalait kellett énekelnem egy bázeli fesztiválon. Azóta is építkezem belőle.