Bulvár;Napi Extra;Orbán Ráhel;Kieselbach aukció;

Orbán Ráhel és ura 7 millióért aukciózott

Az aukción Orbán Ráhel szakértői tanácsokkal segítette férjét, aki láthatóan nem csak a közbeszerzéseken boldogul jól. A saját lábán álló házaspár két új szerzeményei gazdagodott - írja a Mancs.

A budapesti Marriott Hotelben tartott aukciót hétfőn a Kieselbach Galéria. Az eseményről tudósító MTI szerint 34 millióról indult és 50 millió forintért kelt el Patkó Károly korai korszakának egyik legfontosabb darabja, a Fürdőzők című monumentális festmény, de az összesen 204 tételt felvonultató árverésen gazdára leltek Márffy Ödön, Hantai Simon, Czigány Dezső, Kernstok Károly, Rippl-Rónai József, Anna Margit, Scheiber Hugó és Csók István képei is.

A szép számban megjelent közönség első sorában igazi hírességek ültek. Martonyi János egykori külügyminiszter és Giró-Szász András egykori kormányszóvivő egykori felesége, a köztévé egykori műsorvezetője, Giró-Szász Krisztina mellett a fővárosi ifjúság is képviseltette magát. Orbán Ráhel és Tiborcz István ugyancsak részt vett az aukción, és nem távoztak üres kézzel.

Tiborcz emelgette a tárcsát, de közben a feleségével is sűrűn konzultált. Végül két képet szerzett meg, összesen majdnem 7 millióért. Duray Tibor Piros ruhás nő című képére is licitált, 2,8 milliót is adott volna érte, de végül más vitte el a festményt 3 millióért. Háry Gyula Velence című műve 400 ezer forint ellenében kerül a birtokába, míg Hincz Gyula Kompozíció című, 5 milliós kikiáltási árról induló munkáját végül 6,5 millióért ütötték le - számolt be a Magyar Narancs