csempészet;menekültek;

2015-10-14 12:53:00

Nagyüzemben csempészték a menekülteket

Embercsempészés miatt emelt vádat négy férfi és egy nő ellen a Kiskunhalasi Járási Ügyészség, a vád szerint az öt ember áprilisban két alkalommal összesen 24 szomáliai menekültet akart Ausztriába csempészni - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A tájékoztatás szerint az embercsempész csoport irányítója egy 45 éves belgrádi nő volt, aki részt vett Szabadka környékére szállított menekültek Ausztriába való csempészésében. A nő a szállításhoz szükséges gépkocsikat Magyarországra, a szerb-magyar határ közelében lévő Tompára, egy parkolóba vitte, és a járművek vezetésére sofőröket toborzott.

Április 5-én a nő az egyik bűntársával, egy 36 éves belgrádi férfival a tompai parkolóba utazott, ahol egy kisbuszt adott át neki, hogy azzal szállítsa a határt illegálisan átlépő embereket Ausztriába. A férfi éjszaka fel is vett a kisbuszba 12 szomáliait és elindult velük Ausztria felé, rövidesen azonban elfogták őket a rendőrök. A vádlottak április 26-án egy újabb szállítást hajtottak végre: ekkor az ügy harmadik vádlottja, egy 50 éves szabadkai férfi 12 szomáliai menekülteket kísért át illegálisan a szerb-magyar határon Tompa térségében. Itt átadta a csoportot egy 22 éves újvidéki férfinak, az ügy negyedik vádlottjának, aki felvette őket az autójába - amelyet a belgrádi nő szerzett -, és elindult velük Ausztria felé. A férfi kapott is 200 euró előleget.

A szállító előtt "felvezetőként" autójával a belgrádi nő haladt, hogy az esetleges rendőri ellenőrzéseket kikerüljék. A felvezető autót az ügy ötödik vádlottja, egy 21 éves belgrádi férfi vezette.
Az indulás után nem sokkal azonban megállították a rendőrök mindkét autót és elfogták a vádlottakat, akik valamennyien fizetséget kaptak volna a sikeres szállításért. A belgrádi nő és 36 éves bűntársa március 23-ára és április 1-jére további csempészéseket is tervezett, de újabb menekültek nem jelentek meg a megbeszélt helyszínen.

A főügyészség közlése szerint a vádlottak szabadlábon várják a tárgyalást, bár korábban előzetes letartóztatásban voltak.
A belgrádi nőt és 36 éves társát üzletszerűen elkövetett embercsempészéssel, míg a többi vádlottat "vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészéssel" vádolja az ügyészség. Bűnösségük kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.