Előfizetés

Veszélyes vegyi hulladék - Mi történik a Cséry-telepen?

Az MSZP szerint semmi sem történt az elmúlt két évben a Cséry-telepi környezetszennyezés felszámolása érdekében, a fővárosnak még a kárfelmérésről szóló pályázatot sem sikerült lezárnia.

Horváth Csaba, a szocialisták budapesti képviselője, miután szerdán bejárást tartott a XVIII. kerületi telepen elmondta, új szennyezést nem tapasztaltak, de a kármentesítés sem kezdődött meg a lakóépületekhez közel lévő területen. Még rosszabb hír - folytatta - , hogy a kárfelmérés sem kezdődött meg.

Elmondta, a Fővárosi Közgyűlés nemrég döntött arról, hogy kiírja a megismételt pályázatot a terület kárfelmérésére. Erre 100 millió forintot kaptak a kormányzattól - jegyezte meg. Felidézte, hogy 2013-ban derült ki, hogy a Budapest 100 százalékos tulajdonában lévő Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. nem vitte el ártalmatlanítani a rábízott veszélyes vegyi hulladékokat, hanem illegálisan lerakta azokat a Cséry-telepen.

Horváth Csaba hozzátette: az ügyben indult rendőrségi eljárás nem zárult le, többszöri határidő-hosszabbítás után még mindig nyomoznak az ügyben.

Az ember esendő

Az ellenzéki pártoknak Jobbikkal kibővült közösségében lehetnek egyes kérdések felszínén nézetazonosságok, de a mélyén aligha - írja Átgondolni, továbblépni címmel holnap megjelenő jegyzetében Giczy György. 

Tamás Gáspár Miklós, korábban nálunk megjelent gondolataival kapcsolatban kifejti: "ha vitatkozva is, de valamiben mégiscsak egyetértve, létrejön ellenzéki oldalon egy közös platform, akkor valóban megtörténik a Jobbik politikájának visszaigazolása, „normalizálása”, amelyet TGM joggal kifogásol.

Jól tudom ezt, mert ehhez hasonló hibát annak idején a MIÉP-pel kapcsolatban magam is elkövettem. Mert hát az ember esendő, s azzal nyugtatja háborgó lelkiismeretét, hogy talán a partner is megszelídül, ha jó szándékkal közelednek hozzá. De ez tévedés! Naivitás a javából! A szélsőséges pártok identitása – éppen az önigazolási kényszer miatt – nem változik, hanem erősödik. Nem ők lesznek jobbak, hanem a velük szóba állók lesznek rosszabbak. Ha a demokrácia alapértékeiben van kibékíthetetlen különbség, akkor pillanatnyi politikai célok érdekében – legyenek azok adott esetben akár nagy horderejűek is - sem szabad egyezségre jutni, mert ez valójában képmutatás."

Kiürítették a Corvin plázát

Kigyulladt egy autó szerdán Budapesten, a VIII. kerületi Corvin bevásárlóközpont mélygarázsában, a füst miatt kiürítették az épületet - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kisdi Máté elmondta: a -2. szinten parkoló személygépkocsi motortere gyulladt ki. A tűzoltók eloltották a lángokat, de a tűz miatt keletkező füst a bevásárlóközpontba is beszivárgott. Az átszellőztetés idejére az épületet kiürítették.

Az eset során nem sérült meg senki - tette hozzá.