labdarúgás;Kazahsztán;Galatasaray;Kristinsson;

2015-10-15 07:56:00

Az az elátkozott 90. perc

Megint lesújtott a magyar átok, avagy az az elátkozott utolsó perc. Ez lehetne a mottója egy olyan találkozónak, amelyen egyetlen magyar játékos sem lépett pályára. A törökök az utolsó percben szerzett találattal arattak diadalt Izland ellen, s mivel hat perces hosszabbítás után Kazahsztán első idegenbeli győzelmét szerezte meg Lettország otthonában, ezzel nem a magyar, hanem a török válogatott lett a legjobb harmadik, s jutott ki közvetlenül a franciaországi Eb-re. Mi pedig nyalogathatjuk a sebeinket.

A magyarok is mintha átok alatt lennének. Évszázadok óta sújt minket az a bizonyos balsors, Kölcsey is megénekelte a Himnuszban. Régi hagyományai vannak a sportban is annak, hogy a döntő pillanatban sportolóink elbizonytalanodnak, meginognak, hogy aztán eltékozolják az akár tetemes előnyt.

Most nem a lehetőségtől megremegő játékosaink voltak elkövetők, ezúttal „csak” a balsors szúrt közbe. Történt ugyanis, hogy a török-izlandi meccs 89. percében Törökország 23 méterre a vendégek kapujától szabadrúgáshoz jutottak. Nem volt ezer százalékos gólszerzési lehetőség, s joggal reménykedhettünk abban: ha ezt túléljük, akkor irány Franciaország a magyar válogatott számára. A törökök ugyanis nem játszottak meggyőzően, mentek-mentek előre, de nem volt igazi átütőerő a próbálkozásaikban. Az izlandi kapus, Kristinsson legalább egy percig állítgatta a sorfalat. Bár a vendégek számára mindegy volt a meccs, hiszen ők már korábban biztosították a kijutást az Eb-re, de nyilván nem akartak vereséggel búcsúzni az Eb-küzdelmektől.

Selcuk Inan állt a labda mögé. A Galatasaray 30 éves középpályása klubjában 138 mérkőzésén 29 gólt szerzett. Technikája elsőrangú, otthon ezért – Xavi mintájára - a „Xelcuk” becenevet kapta. Kiváló szabadrúgáslövő. Egész életében emlékezni fog arra a szabadrúgására, amit 2011. december 11-én a Trabzonspor ellen ért el. Akkor ugyanis épp annak a csapatnak talált a hálójába, amelynek köszönhetően országszerte elismert labdarúgó lett. A válogatottban három alkalommal talált be így, legutóbb 2013 márciusában Andorra ellen.

Miközben Selcuk Inan a sorfal hosszas felállítását szemlélte, ezek az emlékei is felrévedhettek benne. Mivel tudta, Kazahsztán vezet, s alighanem nyer Lettországban, azzal is tisztában volt, ha itt gólt szerez, egy ország ünnepli majd. Nekifutott a labdának, eltekerte a sorfal fölött – és belőtte. E találatnak köszönhetően még tegnap is örömmámorban úszott Törökország, amely legjobb harmadikként jutott az Eb 24-es döntőjére.

Mi pedig elmondhatjuk, megint lesújtott a magyar átok. Más kérdés persze, megérdemeltük volna-e ezt az ajándékot. A magyar fociszerető közvélemény biztosan, hovatovább két generáció nőtt fel anélkül, hogy magyar csapatot nemzetközi viadalon láthatott volna. Ugyanakkor válogatottunk csoportjában csak Feröert és a finneket verte meg, s a harmatgyenge görögök ellen is csak egy pontot szerzett. 10 meccsen 11 gólt szerzett, ebből ötöt az utolsó kettőn, Feröer és a görögök ellen.

 A magyar balsors

Kedden este ugyan nem a pályán szenvedtünk vereséget, mégis egy szinte nyert meccset buktunk el. Nem először. A történelemben számtalanszor fordult már elő magyar együttesekkel, hogy az utolsó percekben kicsúszik kezükből a siker. A török mérkőzéstől függetlenül biztosítottuk volna helyünket a kontinensviadalon, ha az észak-írek nem tudnak kiegyenlíteni a 93. percben ellenük Belfastban. A 2013-as vb-selejtezőn otthon vertük majdnem Romániát, ám a 92. percben Chipciu döntetlenre mentette a találkozót. Svédország, vagy inkább Zlatan Ibrahimovic kétszer is az utolsó percben vitte el a három pontot Magyarországról.

2005-ben a 91., 2009-ben pedig a 93. percben talált a kapunkba. Ám, a „magyar átkot” nemcsak a felnőttek hordozzák. A júniusi U20-as világbajnokság nyolcaddöntője szintén drámaira sikeredett. A honi fiatalok hiába vezettek majd’ egy félidőn keresztül a későbbi bajnok Szerbia ellen, végül a 91. percben kiegyenlítettek a szomszédok. De ez nem volt elég. A hosszabbításban emberelőnyben játszottak ifijeink, ám így is saját kapunkat sikerült bevenni a 118. percben, így számunkra maradt a búcsú, míg riválisunk elhódította a trófeát.

Ám nemcsak a labdarúgásban fordult elő hasonló. Az elvesztett végjátékok „mestere” Mocsai Lajos, aki mind a férfi mind a női válogatott élén átélt hasonló drámát. A sydney-i olimpiai döntőben hiába vezettek a magyar lányok 13 perccel a vége előtt hat góllal, végül Dánia 31-27-re nyert. A 2003-as vb-döntőben megismétlődött az ausztrál rémálom. Tíz perccel a vége előtt még hat góllal vezettek a magyarok Franciaország ellen, ám végül hosszabbítás után 29-32-re kikapott a Mocsai-csapat. Nagy Lászlóék pedig a tavalyi vb-selejtezőt bukták el drámai csatában Szlovénia ellen. A férfi válogatottunk háromgólos előnnyel utazott a visszavágóra, s öt perccel a mérkőzés vége előtt még továbbjutásra állt, ám következhetett a végjáték, s az újabb fájó vereség. 32-26-ra kikaptunk, így lemaradtunk a katari világbajnokságról.