Matteo Renzi jelenleg Európa legsikeresebb politikusai közé tartozik, de a balsors még őt is utolérheti, különösen akkor, ha a sajtóban még sok olyan cikk megjelenik, mint amilyet az Il Fatto Quotidiano közölt. A lap azt állította, hogy a jelenlegi kormányfő még Firenze polgármestereként a város költségvetéséből finanszírozta saját, nem is csekély összegű vacsoráit. A lap szerint bőséges falatozásainak összege öt év alatt elérte a 600 ezer eurót. A kormányfő tagadta az állítást, s arra hivatkozott, hogy ő volt az első politikus hazájában, aki az interneten tette közzé kiadásait. „Amikor a családommal, vagy barátaimmal vacsoráztam, azt mindig a saját zsebemből fizettem” – közölte Renzi hozzátéve, hogy 2004-2013 közötti kiadásait a számvevőszék górcső alá is vette. Bírálói szerint az interneten közzétett kimutatás csak általánosságokat tartalmaz, s a számvevőszék meg is indította a vizsgálatot.
Ez az ügy még sok kellemetlenséget tartogathat Renzi számára. Az egyelőre még csak kezdeti stádiumban lévő botrány a lehető legrosszabbkor jött, hiszen politikai szempontból már több valóban jelentős sikert mutathat fel. Renzi tavaly februárban óriási elánnal vetette bele magát a munkába. Olyan reformokat ígért, amelyek az eddiginél jóval stabilabb viszonyokat teremthetnek a politikai életben. Minden hónapra egy fontos reform megszületését jövendölte. Kezdetben elmaradtak a fontos intézkedések, de idén valóban beindult a „reformok nagyüzeme”. Megszületett a választójogi törvény, ami jelentősebb többséget biztosít a parlamentben a választáson győztes párt számára. A parlament igent mondott a Jobs Act nevű munkaügyi reformra, amely miatt több szakszervezet is szakított a kormánnyal, hiszen megkönnyítette a felmondást, liberalizálta a munkaerőpiacot.
Szerdán pedig a szenátus egy újabb fontos intézkedést fogadott el, amely szintén a választáson győztes párt számára jelent nagy könnyebbséget, hiszen jelentősen megnyirbálták a szenátus hatalmát. A felsőház kiterjedt jogkörével már számos alkalommal borsot tört a mindenkori miniszterelnök orra alá. Hiába szerzett ugyanis egy párt többséget egy választáson a képviselőházban, majd alakított kormányt, a felsőházban is többségre kellett szert tennie, ha nem akart hamar megbukni. Ez azonban gyakran nem sikerült, mert a képviselőház tagjait más szabályok alapján választották meg, mint a szenátusét. A felsőházat érintő választási rendszer az amerikai elnökválasztáséhoz hasonlít, hiszen az egyes tartományokban elért eredményektől függ, melyik párt hány képviselőt küldhet a szenátusba. Részben ez az oka annak, hogy a közvélemény-kutatók rendre lebőgnek a választások alkalmával. 2005-ben elfogadtak ugyan egy új választási törvényt, ez azonban nem érintette a szenátust.
A szenátust egyik kormányfő sem szerette. Silvio Berlusconi például az életük végéig megválasztott szenátorokkal torzsalkodott, mert többen közülük rendre ellene szavaztak. De ő sem tudott mit tenni, hiszen az átfogó választási reformhoz egyrészt alkotmánymódosításra van szükség, másrészt a szenátus támogatására is szükség van, vagyis annak a felsőháznak kell lenyomni a torkán, amelyet a legkínosabban érint.
Renzinek több nagy előnye is volt: a képviselőházban biztos többséggel rendelkezik, koalíciójában konzervatív képviselők is helyet foglalnak, rendkívül népszerű, így az emberek jelentős részének támogatását is maga mögött tudhatja, s ahhoz képest, hogy nem Berlusconi táborához tartozik, elég jó a viszonya a volt kormányfővel is. Több fontos döntés előtt is egyeztetett vele, s összefogásuk révén sikerült is véghez vinni a fontos politikai reformokat. A bevándorlás ellenes Északi Liga, valamint az öntörvényű Beppe Grillo által irányított Öt Csillag Mozgalom tiltakozott ugyan, de ők sem tudtak mit tenni.
A szenátusnak jelenleg 320 tagja van, közülük 315 a megválasztott honatyák száma, öten pedig életük végéig megválasztott szenátorok. Az új, kedden elfogadott szabályozás értelmében 100 tagja lesz a felsőháznak, 95-öt a régiók jelölnek ki, ötöt pedig a köztársasági elnök, de nem négy, hanem hét évre. Ami a legfontosabb, hogy a szenátusnak nem lesz törvényalkotó szerepe, magyarán nem tudja megbuktatni a miniszterelnököt. Csak az alkotmánymódosításban lehet fontosabb szerepe. Ha egy törvénnyel nem értenek egyet a szenátorok, akkor felkérik az alsóházat az adott jogszabály módosítására, de ha a képviselőház nem tesz elehet ennek, akkor sem történik semmi, mert ez a kérés nem kötelező érvényű.
A választók a regionális választások során jelölhetik ki jövőbeni szenátoraikat, az egyes parlamenti voksolásoknál azonban már nincs beleszólásuk a felsőház személyi összetételébe. A szenátusban 21 polgármester is helyet foglal, minden régiót képvisel egy-egy. Nem állíthatnánk, hogy ez az új rendszer sokkal egyszerűbb lenne, mint az előző, de ennek már azért nincs is nagy jelentősége, mert a szenátus politikai összetétele nem befolyásolhatja az adott kormány jövőjét. Az egyes választások után a politikusoknak nem kell többet rémülten számolgatniuk, hogyan kovácsolhatnak többséget a felsőházban.
Renzi reformjai ezzel nem értek véget, most a költségvetésre koncentrál. Bejelentette, adókönnyítéseket tervez a 2016-os büdzsében, 27 milliárd euró értékben, s beruházásokat is véghez akar vinni a növekedés felgyorsításához. A költségvetési javaslat aligha nyeri el Brüsszel tetszését, hiszen így is tetemes, 2,2 trillió euró az ország adósságállománya, s nem világos, hogy a kabinet hogyan teljesíti 2016-os tervét, amely szerint a GDP 1,8 százaléka alá csökkenti a deficitet. A költségvetési javaslatot egyébként a kormánynak meg kell osztania Brüsszellel is. Renzi politikája eddig működik, az általa vezetett Demokrata Párt (PD) népszerűsége 34 százalékos, ám amint a vacsoráinak költségéről megjelenő cikkek is mutatják, ő sem mehet biztosra.