TV2;Andy Vajna;Simicska Lajos;

Gerkenst nem a bosszú vezérli - Simicska leigázta Vajnát?

A Simicska Lajos és Fonyó Károly érdekeltségébe tartozó Megapolis Media Zrt. már kedden megvette a TV2-t üzemeltető céget, mielőtt Andy Vajna csütörtökön bejelentette, hogy megegyezett a két korábbi tulajdonossal, Simon Zsolttal és Yvonne Dederickkel és aláírták a szerződést. A Megapolisnak Fonyó szerint elővásárlási joga volt a csatornára: ez alátámaszthatja azt a korábbi értesülést, hogy egy ideje Simicska törleszti a hitelt, amiből Simonék annak idején megvették a TV2-t a korábbi német tulajdonostól. Értetlenül állnak a történtek előtt, hiszen Simonék jelen voltak, amikor az üzlet megköttetett. Dirk Gerkens úgy nyilatkozott a Népszabadságnak: nem lesz kormányközeli a TV2, s bár az RTL Klub volt vezérigazgatója kicsit neheztel a csatornára, de állítása szerint nem bosszúból megy a TV2-höz.

Dirk Gerkens a lapnak adott interjúban azt mondta: érdemes különbséget tenni Andy Vajna mostani tévés befektetése és egyéb üzletei között. Simicska Lajos állítására, miszerint ő a csatorna tulajdonosa, azt mondta, nem tartozik rá.

Soha nem foglalkozott a filmügyi kormánybiztos baráti kapcsolataival és most sem szeretné, ha ezek befolyásolnák. "Ami az RTL kritikus hozzáállását illeti: az a cég nem az enyém volt, a stratégiát vállalati szinten a legfelsőbb vezetés határozta meg" - mondta. Arról is beszélt, nem találkozott Habony Árpáddal, a kormányfő főtanácsadójával a tárgyalások során, Andy Vajnának pedig nem lesz beleszólása a programba, szerinte a napi operatív ügyekbe se akar majd beleszólni.

Nem a bosszú vezérli

Gerkens azt is elmondta, hogy maradhatott volna az RTL-csoportban, hiszen felajánlották neki, hogy a cég afrikai és ázsiai projektjeivel foglalkozzon, de ezt nem tartotta komoly ajánlatnak. Egy kicsit neheztel is az RTL-re emiatt, de nem bosszúból vállalta el a vezérigazgatói munkát a TV2-nél.

 A TV2 az RTL Klub helyzetében

Szerinte a TV2 egyébként jelenleg abban a helyzetben van, amiben az RTL Klub volt 2009-ben. "Ott sem volt könnyű végrehajtani a szükséges változtatásokat, de nem volt választásunk, meg kellett lépni. Egyébként a TV2-nél jelenleg is zajlik egy ésszerűsítési folyamat, ami nem is csoda, hiszen a társaság anyagi helyzete nem rózsás. Meglátjuk, ez mire lesz elég" - nyilatkozta a lapnak a lehetséges új vezér.

Korábban írtuk: Elhúzódó jogvitára számítanak - tudtuk meg Fonyó Károlyhoz közelálló forrásunktól, miután kiderült, az üzletember és Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Megapolis Media Zrt. megvette a TV2-t Andy Vajna orra elől. A vállalat közölte: már október 13-án, megvásárolta a TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékos üzletrészét, ezzel annak vezérigazgatója pedig mától Fonyó lett. Ez azért volt meglepő, mert csütörtökön kora délután még Andy Vajna filmügyi kormánybiztos közölte, hogy az érdekeltségébe tartozó Magyar Broadcasting Co. Kft. tett ajánlatot a négy csatornát működtető TV2 Csoport teljes tulajdonrészére, és az erről szóló adásvételi megállapodást október 15-én alá is írták Simon Zsolt és Yvonne Dederick ügyvezetőkkel.

Fotó: Europress/Getty Images

Fotó: Europress/Getty Images

Ezt később a TV2 is megerősítette, hozzátéve, a tranzakció lezárásának várható időpontja nem ismert, mint ahogyan a szerződés részleteit sem hozták nyilvánosságra. Ezek után azt is bejelentették, hogy a volt RTL-vezér került a TV2 élére: Vajna személyesen mutatta be Dirk Gerkenst délutáni sajtótájékoztatóján. Ugyanott közölte: a TV2-ből az ország vezető kereskedelmi televízióját kívánják létrehozni, reményei szerint három héten belül megkapják a Gazdasági Versenyhivatal hozzájárulását is a tranzakcióhoz. Beszámolt arról is: a jelenlegi menedzsment tagjai, Simon Zsolt és Yvonne Dederick az átadás levezényléséig, vagyis mintegy másfél hónapig még pozíciójukban maradnak, azt követően azonban az új vezérigazgató dönti el, kivel kíván együtt dolgozni.

Sokak szerint a bejelentés időzítése nem véletlen, hiszen a TV2 csütörtök este ünnepelte 18. születésnapját, az eseményre pedig a csatorna arcai és legnagyobb hirdetői is hivatalosak voltak. Csakhogy nem sokkal később bombaként robbant a hír: a Megapolis szerint Dederick és Simon a TV2 csatornára vonatkozó adásvételi szerződést a tulajdonos hozzájárulása nélkül kötötték meg. "Olyan adásvétel történt, ami nem jöhetett volna létre, mert más tulajdonában volt a tévé" - nyilatkozta több médiumnak Fonyó, hozzátéve, az elmúlt napokban ugyan egyáltalán nem beszélt sem Dedrickkel, sem Simonnal, de a két ügyvezető jelen volt akkor, amikor az üzlet megköttetett, így érthetetlen számára, hogyan szerződhettek le Andy Vajnával. A vállalat azt is közölte: a két ügyvezetőt azonnali hatállyal visszahívta posztjáról, és információink szerint a "tisztogatás" a csatornát jelen állás szerint tulajdonló cég menedzsmentjében is folytatódik a következő napokban.

Az viszont még a jövő kérdése, tesznek-e feljelentést az ügyben: a napokban megteszik a szükséges jogi lépéseket, és majd ha tisztán látnak, tájékoztatják a közvéleményt - fogalmazott Fonyó az ATV-ben. A vállalkozó ugyanott azt is kifejtette: egy opciót hívtak le, azaz éltek elővásárlási jogukkal a TV2-re. A szerződéses konstrukció több mint egy éve létrejött, és olyan formában volt felépítve, hogy a vevők szándéka szerint bármikor megtörténhessen az adás-vétel, a két addigi tulajdonos hozzájárulása nélkül.

Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy Simicskát nem sikerült teljesen kigolyózni a TV2 mögül: a Figyelő forrásai azt állították, jó ideje a vállalkozó finanszírozta Simon és Dederick kölcsönének törlesztésének jó részét, így könnyen elképzelhető, hogy Fonyóéknak sikerült megállapodnia a hitelező Pro7Sat1-gyel (P7S1) a kölcsön rendezéséről. Ismert ugyanis, a két korábbi ügyvezető úgy vette meg a televíziót az előző tulajdonos P7S1-től, hogy a német médiavállalat meghitelezte nekik a vételárat. Fonyó Károly az ATV-n megerősítette, hogy a TV2-nek milliárdos adósságai vannak amerikai stúdiók felé, ám ő így is jó üzletnek tartja a csatorna felvásárlását. Az adásvételt szerinte csak azért nem jelentették be korábban, mert nem vették komolyan Vajna idevágó, többször kiszivárgott szándékait, illetve az arról beszámoló sajtóhíreket.

Miért éri meg?
Érdekesség, hogy a Figyelő legfrissebb száma arról is beszámolt, hogy Vajna politikai hátországa érdekében, kormányfői nyomásra vehette meg a csatornát, összesen 18-22 milliárd forintért. Orbán Viktor ugyanis a novemberi Fidesz-kongresszusig adott haladékot Vajnának és Habony Árpádnak az új kormánypárti médiabirodalom felépítésére: a határidő közeledése állítólag rontotta a filmügyi kormánybiztos tárgyalási pozícióját, illetve az árat is jócskán feltornászta - állította a hetilap, amely szerint a kormány állami hirdetésekkel és a terjesztési díj régóta esedékes bevezetésével tette volna Vajna számára mégis jövedelmezővé a televíziózást.