Szabó Sándor fenti című írásával /2015. X. 12./valószínűleg az én soraimra reagált, amelyben kifejtettem, hogy az ellenzéknek (a Jobbik kivételével) végre valamit tennie kellene a Fidesz ámokfutásának megakadályozása érdekében. Nyilván nem ért velem egyet, amikor kijelenti: "A rendre ismétlődő tömegtüntetések jobbára a [civil kurázsit] dicsérik, de igazi forradalmi hevület egyelőre nem mutatkozik." Hozzátehetem: sajnos. "Így hát egyik levélíró társam" (ez volnék én) ötlete irreális, nem ismételhető meg az 1918-s modell." Kifejezetten örülök sorainak még akkor is, ha más a véleményünk, mert ez azt jelzi, talán sikerült egy kicsit felkavarnom az állóvizet, néhány embert felráznom a mindent elöntő fásultságból, letargiából.
Természetesen én sem gondoltam igazán komolyan, hogy úgy kellene cselekednünk, mint 97 évvel ezelőtt, hiszen a történelmi helyzet sem azonos. De szerintem nem lenne haszontalan tanulmányozni az akkoriban történteket, levonva belőlük a 21. század elején is alkalmazható módszereket. Mert biztosan akad bőséggel okulni való. És ami a legfontosabb: nem szabad belenyugodni a lassan, de annál biztosabban kialakuló önkényuralomba. Tenni kell ellene bármit, de sürgősen, mielőtt még végleg késő lenne. Cselekedni muszáj, hogy gyermekeink, unokáink, dédunokáink és azok leszármazottai ne éljék le életüket - hozzánk, idősebbekhez hasonlóan -, diktatúrában, hanem szabadon, boldogan.
