időjárás;hétvége;napsütés;

2015-10-16 20:46:00

Hurrá, szombat délután kisüthet a nap!

A hétvégén többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de szombaton délután délnyugat felől egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet, kisüt a nap. Többfelé várható eső, záporeső, majd szombat délutántól délnyugat felől fokozatosan megszűnik a csapadék..Főként a középső és keleti országrészben jelentős mennyiségű csapadék valószínű. Az élénk, délkeleten néhol erős délkeleti szél mérséklődik, majd éjszaka a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul. Szombaton csak időnként élénkül a nyugatias szél.    A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között valószínű.    A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 11 és 16 fok között alakul.

VASÁRNAP

többnyire erősen felhős lesz az ég, a reggeli köd napközben fokozatosan megszűnik, de továbbra is párás marad a levegő. Kisebb eső előfordulhat. Hajnalban  5, napközben 14 fok körül alakul a hőmérséklet.

HÉTFŐN

is erősen felhős vagy borult lesz az ég, esőre is számítani kell.   Az északi szél többnyire mérsékelt marad.  A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 fok körül várható.

KEDDEN

gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, kevés napsütés valószínű. Eső, zápor előfordulhat. Hajnalban  7, napközben  12 fok körül alakul a hőmérséklet.

SZERDÁN

gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, kevés napsütés lehet, de továbbra is számítani kell esőre. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 fok körül alakul.