Dárdai Pál;Hertha BSC;Schalke;

2015-10-19 08:00:00

Dárdai sajnálta a fiait

Nem lepődhetünk meg azon, ha Dárdai Pált, a Hertha BSC mesterét kis híján a guta ütötte meg a Schalke elleni idegenbeli találkozó után. Ha a berliniek – amúgy nem kis meglepetésre – nyerni tudtak volna Gelsenkirchenben, akkor elmondhattuk volna, hogy a magyar szakvezető együttese vált a Bayern-Dortmund kettős első számú üldözőjévé.

Nem is érdemes belemenni abba, mekkorák a Bundesliga két legjobb csapata, s a Hertha lehetőségei közötti különbségek. S nem is múlott sokon a csoda. Valóban igazi csoda lett volna a berliniek diadala, hiszen a támadósor legfontosabb emberét, a bosnyák Ibisevicet már a 18. percben leküldte a pályáról a játékvezető. A 23. percben pedig jött is a Schalke gólja: Höwedes talált a hálóba. Dárdai mindig azt hangoztatja, szívvel kell játszani, s e tekintetben egy rossz szót nem szólhatott tanítványaira. Olyannyira, hogy a 73. percben egyenlített a 10 emberrel játszó Hertha: egy beadás után Kalou volt eredményes.

Ez volt az első fejpárbaj, amit a Schalke kapuja előtt megnyertek a vendégek, mondhatjuk, hogy a legjobbkor. Ezután a Hertha akár a második találatot is megszerezhette volna, még a 90. percben is volt egy nagy lehetősége. Ehelyett a 92. percben a hazaiak szerezték meg a győztes gólt: lekontrázták a szinte végig hibátlanul teljesítő Hertha-védelmet, így 2-1-re nyertek a hazaiak. Dárdai elmondta, sajnálja játékosait, mert a második félidőben remekül játszottak, s egy pontot megérdemeltek volna.

A Bayern München továbbra is pontveszteség nélkül áll a bajnokság élén, s egyelőre nem is látjuk, melyik lesz az a csapat, amelyik képes lesz akár két pontot elcsenni Pep Guardiola együttesétől, amely tartalékosan is nyert Brémában 1-0-ra Thomas Müller góljával. A Dortmund továbbra is második, Thomas Tuchel, az együttes szakvezetője volt csapata, a Mainz ellen vezényelte sikerre a sárga-feketéket.

Bundesliga, 9. forduló

Mainz–Dortmund 0-2, Augsburg–Darmstadt 0-2, Hamburger SV–Leverkusen 0-0, Schalke 04–Hertha BSC 2-1, Werder Bremen–Bayern München 0-1, Wolfsburg–Hoffenheim 4-2, Frankfurt–Mönchengladbach 1-4. Köln–Hannover 0-1, Stuttgart–Ingolstadt 1-0 Az élcsoport. 1. Bayern M. 27 pont, 2. Dortmund 20, 3. Schalke 19.