Kenya;pápa;

2015-10-19 12:17:00

Aggódnak a pápa biztonságáért

Kenyai látogatása során nyomornegyedekben élőkkel is találkozik majd Ferenc pápa, aki november 25-től 30-ig lesz Afrika vendége. Az egyházfő Kenya mellett Ugandába, valamint a Közép-afrikai Köztársaságba látogat el. Ez lesz az első útja a kontinensre. Mindegyik államban két-két napot tölt el.

A pápa Kenya fővárosában, Nairobiban, a Kagemi negyedben találkozik a rászorulókkal. Itt mintegy 650 ezren élnek nyomorban. Részt vesz továbbá egy egyházak közötti találkozón, s a helyi egyetemnél mond szentmisét. Biztonsági okok miatt sokáig kérdéses volt, ellátogat-e Kenyába. Az országot ugyanis gyakorta merényletek rázzák meg, a szomáliai al-Sabab milícia már több véres terrorcselekményt hajtott végre. 2013 szeptemberében egy bevásárló központot támadott meg, melynek során 67 személy vesztette életét. Tavaly áprilisban a Garissa egyetemre támadtak, ebben az akcióban 148 személy halt meg, nagy részük keresztény volt. Kenya után Uganda fővárosába, majd a közép-afrikai Banguiba vezet a pápa útja.