Natura2000;földosztás;

2015-10-19 13:43:00

"Hazudott a miniszter" - EU-védettségű földeket is kioszt a Fidesz?

A Földművelésügyi Minisztérium megtévesztette a közvéleményt és hazudott, amikor azt állította, hogy nincs védett terület a termőföld-privatizációval érintett földek között  - állítja az LMP.

Sallai R. Benedek, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke hétfőn közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta: pártja már a nemzeti földalapkezelő honlapjára eddig kirakott helyrajzi számok között is talált több európai uniós védettséggel - a hazai jogrendben is szereplő -, úgynevezett Natura2000-es védelemmel jelölt területet.

Emlékeztetett: a kormány több tagja és a témáért felelős Bitay Márton Örs államtitkár több alkalommal is megígérte, hogy védett területeket nem értékesítenek.

"Bitay Márton Örsről nemrég jogerősen mondta ki a bíróság, hogy hazudott, és most sokadszorra fordul elő, hogy, politikai érdekei miatt valótlanságot állít. Talán nem véletlen, hogy ő lett a felelős az állami tulajdonú földek értékesítésért, aki a trafikpályázatok egyik bírálójaként már helyt állt a Fidesz-érdekek védelmében" - fogalmaz közleményében a politikus.  Az LMP ismételten felszólította a kormányt: "szüntesse meg az közösségi tulajdonban lévő természeti erőforrások kijátszását", legfőképpen a védett területekét.