PM;cégek;OLAF;L. Simon;

2015-10-19 15:42:00

PM: OLAF-vizsgálatot kérnek L. Simon László családi cégeinél

A Párbeszéd Magyarországért az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul azt kérve: vizsgálják ki az L. Simon László államtitkár családi vállalkozásainak adott állami támogatások ügyét - közölte a párt társelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján

Szabó Tímea a Blikk cikke alapján arról beszélt, hogy a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárának  családi érdekeltségei 2014-ben nyolcvan millió forint állami támogatáshoz jutottak. Ha területalapú támogatásról van szó, akkor az államtitkár hektáronként jutott egymillió forinthoz, ami a nyolc-tízszerese annak, amit általában a gazdálkodóknak adnak - tette hozzá.

Kiemelte, hogy az államtitkárról már az is kiderült, hogy 2011-ben az általa létrehozott alapítvány két nulla pontos értékelést és elutasítást követően mégis 267 millió forint állami támogatást kapott, feleségéről pedig az derült ki, hogy "offshore cégeket üzemeltet".

A PM társelnöke leszögezte, L. Simon László semmilyen támogatást nem kaphatna az államtól, és "nagyon téved", amikor azt mondja, hogy nincs a nevén semmi, ezért nem összeférhetetlen az állami támogatás. Ez a támogatás sérti a magyar összeférhetetlenségi szabályokat és az uniós jogszabályokkal is ellentétes - tette hozzá. Szabó Tímea felszólította L. Simon Lászlót, hogy távozzon a közéletből, Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert pedig arra kérte, hogy azonnal vizsgálja felül az elmúlt években kiosztott állami támogatásokat.

lásd még: L. Simon a "nyerőgép"