MSZP;MTI;panasztétel;

2015-10-19 18:14:00

Panaszt tesznek az MTI ellen a szocialisták

Az MSZP a médiahatósághoz fordul, mert a Magyar Távirati Iroda (MTI) megtagadta egy közleményük kiadását - közölte az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke.

Bárándy Gergely elmondta, ha a médiahatóság visszautasítja panaszukat, akkor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, mert szerinte a hírügynökség az alapvető emberi jogokat, így a szólás- és a sajtószabadságot sérti.
Hozzátette: a strasbourgi bíróságon azt szeretnék elérni, hogy a magyar kormány olyan szabályozást alakítson ki, hogy a közpénzből fizetett hírszolgáltatók ne lehessenek monopolhelyzetben, és a jogszabályok kényszerítik őket az objektív tájékoztatásra.

Elmondása szerint a visszautasított közleményük azt a gyakorlatot tette szóvá, hogy a nemzeti hírügynökség megtagadja azoknak a közleményeknek a közlését, amelyek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) gazdálkodását, működését vagy tájékoztatási gyakorlatát kritizálják. Hozzátette: hasonlóan "cenzúráz" az MTI, amikor Orbán Viktor barátainak, rokonainak korrupciógyanús ügyeiről van szó.

Bárándy Gergely azt mondta, az eljárás sérti a közszolgálatiságot is, és akadályozza a magyar embereket az objektív tájékozódásban. Ez Vlagyimir Putyin orosz elnök módszere - folytatta -: a kormány kritikusait meg kell próbálni elhallgattatni.