kormány;fejlesztés;támogatás;Audi;motorgyár;

2015-10-20 07:26:00

Állami támogatással fejleszt az Audi

A kormány 6 milliárd forinttal támogatja az Audi győri motorgyárának újabb 32 milliárd forintos fejlesztését - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a szerződés aláírásán. Minden eddiginél környezetkímélőbb és alacsonyabb fogyasztású motorokat gyártanak, a beruházással 380 új munkahely jön létre a győri motorgyárban.

Az Audi, tavaly mintegy 2 millió motort állított elő. Eddig 28 milliárd forint támogatással "járult hozzá" a kormány az Audi fejlesztéseihez.

A magyar autóipar az idei év első nyolc hónapjában 16 százalékkal növelte termelését, 5100 milliárd forint értéket állított elő, a magyar export 22 százaléka az autóiparból származik, a teljes feldolgozóipari kibocsátás 30,1 százaléka is innen adódik - ismertette a miniszter. Az autóipari fejlesztések mellett a beruházások ösztönzésével más területeket is fejleszteni kell - tette hozzá.

A Volkswagen-csoport bírja Magyarország támogatását - erősítette meg Szijjártó, utalva arra, hogy az Audi győri gyára is érintett a VW dízelbotrányában. Itt is készítettek olyan olyan 2.0 literes dízel motorokat, amelybe manipulált szoftvert építettek be gyárilag és ezzel tesztüzemmódban alacsonyabb kibocsátási értékeket mutatott, mint normál üzemmódban. Az USA-ban kitört botrány mára Európára is kiterjedt, tegnap éppen a francia hatóságok tartottak házkutatást a VW helyi központjában, és 8 milliónál több autó visszahívására készül a konszern. Spanyolországban az ügyészség csalás, illetve környezet és a természet elleni bűncselekmények gyanúja miatt kezdeményezett vizsgálatot a Volkswagen-csoport ellen a madridi büntetőbíróságon hétfőn. A sajtóban több hír is megjelent arról, hogy a VW-hez hasonló kibocsátási eltérések más autógyárak motorjainál is felfedezhetők.

A hírbe hozottak közül a Daimler határozottan visszautasította a vádakat, miszerint gépjárműveinek károsanyag-kibocsátási méréseit manipulálták. A „defeat device“-t, tehát azt a funkciót, amely a kipufogógáz-utókezelés hatékonyságát meg nem engedett módon korlátozza, a Daimlernél soha nem alkalmazták és nem alkalmazzák jelenleg sem - írják. Ez valamennyi dízel- és Otto-motorra egyaránt vonatkozik. A Daimler AG-nek nincs tudomása olyan mérésekről sem, amelyek során megállapították volna, hogy járműveik nem tesznek eleget a törvényi követelményeknek.

A Mercedes-Benz kecskeméti összeszerelő gyára 22,15 milliárd forintot, a Hankook Tire kapacitásbővítéséhez 7,67 milliárddal járultak hozzá 2013 tavaszán, de az Opel is kapott 6,1 milliárd forintot a fejlesztésére még 2011-ben - összegezte az állami támogatásokat az mfor.hu.