Norvég Alap;Ökotárs;

2015-10-20 15:54:00

Hivatalos! Nem csalt az Ökotárs

Az Ökotárs Alapítvány üdvözli, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűncselekmény hiányában megszüntette a Norvég Civil Támogatási Alappal összefüggésben ellenük és az általuk támogatott 17 szervezet ellen folyó nyomozást.

Az alapítvány keddi közleményében azt írta: bebizonyosodott, hogy az Ökotárs és a támogatott szervezetek betartották a jogszabályokat, folyamatosan dokumentálták tevékenységüket, nyomon követték az esetleges változásokat és eleget tettek ellenőrzési kötelezettségüknek is. Álláspontjuk szerint az ügyben indított jogtalan nyomozás így teljes egészében megalapozatlan volt, ahogy a támogató országok képviselői is hangoztatták.

Felhívták a figyelmet: a Norvég Civil Támogatási Alap nyílt pályázatok útján az elmúlt két évben összesen több mint 430, különböző területeken megvalósuló civil projekt elindulását és végrehajtását segíthette. Közölték ugyanakkor, hogy az Ökotárs és partnerei, az Autonómia, a DemNet és a Kárpátok alapítvány adószámának sorsa "továbbra is a bíróság kezében van", de minden jogorvoslati fórumot megkeresnek, hogy bizonyítsák álláspontjukat.

Szeptember elején volt egy éve, hogy a készenléti rendőrség törvénytelen házkutatást tartott az Ökotárs és partnerei irodájában, munkatársainak lakásán, csúcsra járatva ezzel a civilek elleni hadjáratot, amely azután indult el, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még államtitkárként kétségbe vonta a Norvég Civil Alap pályázatait kezelő szervezetek függetlenségét, LMP-közelinek titulálva a konzorciumot.

A NAV tavaly december 19-én közölte a Magyar Nemzettel, hogy november végén elrendelték a nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt a norvég alapok ügyében ismeretlen tettes ellen. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tavaly novemberben tett feljelentéseket a norvég alap vizsgálata során megállapított szabálytalanságok miatt. A határozat ellen a KEHI nyolc napon belül panasszal élhet. A nyomozás költsége 609 124 forint volt, amit az állam visel.

MSZP: Várjuk az Ökotárs meghurcolásáért felelős kormánytagok megnevezését!
Mindannyian láttuk, ahogy a Fidesz-kormány politikusai előbb heteken át egymást túllicitálva sározták a szervezetet, ezt pedig a rendőrség törvénytelen razziája követte. - írják közleményükben a szocialisták.
Az Ökotárs elleni letámadás a kormányzati túlkapás mintapéldája: a Fidesz a rendőrséget politikai célokra használva, az adófizetők pénzét pofátlanul pazarolva és a kormányzati pozíciójával súlyosan visszaélve diktatúrákban divatos módszerekkel üldözte a civileket. 
 A Fidesz által szélhámos gittegyletnek, csalónak és idegenbérencnek bélyegzett szervezetről ma kiderült, hogy nem követett el törvénytelenséget. Ezzel ellentétben a Belügyminisztérium a mai napig nem tisztázta, hogy kinek az utasítására rontottak rá törvénytelenül a rendőrök a civilekre tavaly ősszel. 
Most várjuk a kormány válaszát: ki a felelős a súlyos kormányzati túlkapásért, a szervezet meghurcolásáért? Az MSZP a történek után a civilek diktatúrákban divatos üldözésének befejezését követeli a kormánytól!