Hagyó Miklós;BKV-per;

2015-10-20 18:46:00

Hagyó-per: Csak egy doboz maradt

Az ügyészi perbeszéd második napjával folytatódott a BKV-per Kecskeméten. A vádlottak részvétele nem kötelező, csak Hagyó Miklós, Antal Attila és az ötödrendű L.Ottó hallgatta végig Homonnai János ügyész hosszas felolvasását.

Kezdésként a C.C.Soft Kft. szerződése, vagyis a szentendrei HÉV-vonal utastájékoztató rendszerének kiépítésével kapcsolatos ügyészi álláspont ismertetésére került sor. Röviden: a legutolsó vádirat szerint a cég által felszerelt utastájékoztató rendszer soha nem működött megfelelően, ennek ellenére a feladat teljesítésigazolása megtörtént, amire az elsőrendű vádlott utasította Balogh Zsoltot. A BKV Zrt. műszaki igényeinek nem megfelelő teljesítés elfogadásával Antal Attila és Balogh Zsolt a cégnek összesen 118.800.000,- Ft vagyoni hátrányt okoztak. Ebből Hagyó Miklós 47.520.000,- Ft vagyoni hátrány okozásában vett részt, amikor utasította Balogh Zsoltot, hogy állítsa ki a teljesítési igazolást.

A nevezetes nokia doboz történetét is ez a vád alapozza meg az ügyészek szerint. Az utolsó vádirat módosítás ugyan már csak egyszeri 15 millió forint átvételét írja Hagyó terhére, de a lényegi elem nem változott. A C.C.Soft szabálytalanul kiállított teljesítési igazolása miatt zsarolta meg állítólag Hagyó Baloghot, miszerint ellehetetleníti, ha nem juttat neki pénzt. Fontos az időfaktor: a vádirat szerint ez 2008 márciusában történik a cég 2007 decemberi teljesítésigazolása kapcsán, de az egyszeri 15 milliót 2009-ben juttatja el Balogh a volt főpolgármester-helyettesnek. 

Ez a vád kizárólag Balogh Zsolt nyomozati vallomására alapszik, amelyet már többször, legutóbb 2015 márciusában vont vissza, és kért bocsánatot Hagyótól. A vádponttal kapcsolatban érdemes emlékeztetni arra is, hogy a nyomozás két esztendeje alatt a hatóságok nem voltak kíváncsiak a C.C.Soft Kft. vezetőjére Egervári Ajtonyra, aki először 2013 októberében, a Kecskeméti Bíróság előtt beszélhetett a cégről, az inkriminált szerződésről és a vádakról.

Rövid átkötés után tért ki Homonnai János a II-es vádpontra, a nokia dobozos pénzátadásra. Elmondta: Balogh Zsolt több alkalommal tett vallomást a vesztegetési pénzről 2010 februárjától március végéig, illetve vállalta a szembesítést is 2010 őszén. Röviden összefoglalva: az ügyész szerint akkor mondott igazat, akkor viselkedett helyesen, nem pedig az ügy tárgyalási szakaszában. Kiemelte: Balogh önként jelentkezett a hatóságoknál. A vádhatóság koherensnek tartja a vallomásokban megfogalmazott tényállításokat, a védelem viszont a tárgyalás három és fél éve során többször rámutatott arra, hogy jelentős ellentmondások vannak Balogh 2010-ben, a nyomozó hatóságok előtt tett tanúvallomásaiban.

Az ügyészség szerint indifferens, hogy Hagyó anyagi helyzete miatt nem szorult rá a vesztegetési pénzre, hiszen Homonnai szerint több tanú vallomásából is kiviláglik, hogy a pénz a Hagyó-kabinet tagjainak pénzhez jutását szolgálta. Hosszasan idézte ehhez kapcsolódóan az ügyész azon vallomásokat, amelyek Balogh Zsolt befolyásolható személyiségéről szóltak.

A tárgyalási nap második részében a takarítási, illetve egyéb, a BKV számra a vádirat szerint haszontalan szerződéseket vesézte ki az ügyészség.

A per csütörtökön folytatódik Kecskeméten, az ügyészi perbeszéd harmadik felvonásával.