Spanyolország;konzervatívok;

2015-10-21 11:55:00

Győzni akarnak a spanyol konzervatívok

Az ABC című spanyol konzervatív napilap mai számában közzétett felmérés szerint ha most lennének a választások Spanyolországban, a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) 6 százalékkal megelőzné az ellenzéki szocialistákat (PSOE): 27,7 százalékot szerezhetne a PSOE 21,8 százalékával szemben. A Ciudadanos középpárt 17,6 százalékot érne el, a megszorításellenes Podemosra pedig a választók 14,1 százaléka voksolna.

A GAD3 közvélemény-kutató adatai jól jelzik, hogy a spanyol politikai paletta az utóbbi időben mennyire széttagolódott, hisz 2011 novemberében, az előző parlamenti választáson a PP még 44,6 százalékot ért el, s a szocialisták 28,8 százalékot kaptak. Idén nyáron a PP még valamivel jobban állt, 29,1 százalékon, de visszaestek azóta a szocialisták is, akik akkor 25,5 százalékot kaptak volna. Mindkét hagyományos nagy párttól vitt el tehát szavazókat a két új ellenzéki tömörülés, a radikális baloldali Podemos és a Katalóniában alapított, országosan is népszerűvé vált, mérsékelt jobboldali alternatívát kínáló Ciudadanos.

A mostani erőviszonyokbül kiindulva, ha kormányzó Néppárt koalícióra lépne a Ciudadanos tömörüléssel, akkor simán abszolút többséget szereznének. A PSOE-t ugyanakkor sem a Ciudadanos, sem a Podemos nem segítené ki, egyikkel sem lenne meg az abszolút többségük a konzervatívokhoz közelálló spanyol napilap felmérése szerint.