Kellő szkepszissel kell kezelnünk Orbán Viktor minapi magyarázkodását, amikor egy interjúban opportunizmusát morális meghasonlásként próbálta bemutatni. Elmondása szerint húsz éve azért szakított a liberalizmussal, mert a szabadelvűek úgymond "összeálltak a kommunistákkal”. Hogy helyére tegyük a dolgokat, érdemes felidéznünk az orbáni pálfordulás óta történteket. Talán világossá válik számunkra, ki viselkedett demokrataként és ki a pártállam örököseként.
Ugyanabban az évben, amikor a Fidesz politikusai a jobboldalon kialakult hatalmi vákuumot kihasználva harcos antiklerikálisból szempillantás alatt konzervatívvá vedlettek át, a szocialisták és a szabad demokraták a lakosság visszarendeződésbe vetett reményének köszönhetően szereztek alkotmányozó többséget a törvényhozásban. Eszük ágában sem volt azonban visszaélni minősített többségükkel, amit például az is mutat, hogy négyötödös konszenzushoz kötötték az alkotmányozást. Egyúttal reálpolitikusként viselkedtek. Hihetetlen népszerűségvesztést vállaltak a Bokros-csomagnak nevezett stabilizációs intézkedésekkel, elsősorban ennek köszönhető az első Orbán-kormány megalakulása 1998-ban.
A választási vereségébe belenyugodni képtelen Orbán Viktor 2002-ben kezdte meg igazán ámokfutását. Cinkos hallgatásával bátorította azokat a tiltakozókat, akik minden alap nélkül választási csalással vádolták a baloldalt; a sors különös fintora, hogy azt a választást még az Orbán-adminisztráció bonyolította le. Medgyessy presszió alatt tartott kabinetje a felfokozott közhangulat lecsillapítása érdekében kénytelen volt meghirdetni az úgynevezett „jóléti rendszerváltást”, amely alaposan próbára tette a költségvetést. Gyurcsány Ferenc fellépése új helyzetet teremtett. A baloldal nyert egy karizmatikus személyiséget, amelynek köszönhetően a Fidesz elnöke beleszaladt még egy pofonba. A közvetve Orbánhoz köthető válasz nem késett sokáig: utcai zavargások, felgyújtott tévészékház. Mindez egy nyilvánosságra került és szövegkörnyezetéből tudatosan kiragadott miniszterelnöki monológ ürügyén. Amikor aztán Gyurcsány a pártállami örökséggel végleg le kívánt számolni, s a társadalmi ellátórendszerek mindaddig elszabotált átalakításába fogott, Orbán Viktor mit tett? Bizony: rájátszott a társadalomnak a Kádár-rendszer iránt érzett nosztalgiájára! Az akkori alkotmánybírák dicstelen asszisztenciájával megrendezett szociális népszavazáson résztvevők 82 százaléka elutasította a reformokat, s ez nagyban hozzájárult a baloldal katasztrofális vereségéhez 2010-ben.
A teljhatalom birtokában aztán a jelenlegi kormányfő gyakorlatilag visszahozta azt a világot, amelytől 1989-ben elbúcsúztunk. Egy fontos különbséggel: a hatvanas-hetvenes évek szolid jóléte helyett soha nem tapasztalt nyomor uralkodik a horribilis összegekért épülő stadionok árnyékában. Egyébként az orbáni hatalomgyakorlás lényegileg megegyezik az önkényuralom évtizedeiben megszokottal.
Mindezek fényében nehezen hihető, hogy a Fidesz elnöke húsz éve erkölcsi megfontolásokból váltott politikai térfelet.
