menekültek;spielfeldi tábor;

2015-10-23 13:28:00

Menekültek - Emberséget reklamál a szlovén elnök

Borut Pahor szlovén államfő emberséges bánásmódra szólított fel a menekültekkel szemben - írta az Index.hr internetes oldalán pénteken. Csak Szlovéniában ez a felszólítás jelenleg 14 ezer emberre, férfiakra, nőkre, gyerekekre vonatkozik. Közben az MTI saját tudósítójára hivatkozva azt írja: az osztrák hatóságok feladták a szlovén-osztrák határ melletti Spielfeldnél kialakított tranzittábor őrzését. 

Szlovéniában a menekültek a regisztrációs folyamatra várnak  a brezicei, a dobovi és a jesenicei befogadóállomásokon, miután az osztrák határ melletti sentilji és Gornja Radgona-i tranzitközpontokba szállítják őket. Becslések szerint csak az éjszaka 6 ezren lépték át a horvát-szlovén határt. A 14 ezer főből eddig mindössze 5960-at regisztráltak a szlovén hatóságok. 

Borut Pahor köztársasági elnök a szlovén POP TV-nek csütörtökön este úgy nyilatkozott: Szlovénia a válságot humánusan és békés módon kezeli, amit folytatni kell, továbbá figyelembe kell venni azt is, hogy az országban ne maradjon több menedékkérő, mint amennyit el tudnak látni.  "Segítenünk kell, ahogy csak tudunk ezeknek az embereken, mert a menekültek nem az ellenségeink" - hangsúlyozta. Szlovéniának meg kell tartania szövetségeseit és együtt kell működnie szomszédaival, mert a viszálykodás nem vezet sehova - tette hozzá. 

Cseh rendőrök Magyarországon
A cseh rendőrök november elsején kezdik meg szolgálatukat a schengeni határ magyarországi szakaszán - közölte a cseh országos rendőrkapitányság. Az ötven cseh rendőr egy hónapig lesz szolgálatban a magyar-szerb határon, ahol a járőrözést magyar rendőrökkel és katonákkal közösen végzik majd, mégpedig három kijelölt településen.

A szlovén kormány újabb tranzitközpont építését is tervezi. A sentilji mellett, amely 2000 ember befogadásra alkalmas, egy újabb, háromezres sátortábort akar kialakítani. Szlovén sajtóbeszámolók szerint a szlovén-osztrák határon lévő sentilji tranzitközpontban kétszer annyian tartózkodnak, mint amennyit az fogadni tud, miközben az osztrákok senkit nem engedtek át az éjszaka Szlovéniából Ausztriába.

Közben az osztrák hatóságok feladták a szlovén-osztrák határ melletti Spielfeldnél kialakított tranzittábor őrzését - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója pénteken. A menekültek több helyen megrongálták a tábor kerítését, és újra kitörtek a senki földjére, a spiefeldi határátkelő területére. Az osztrák katonák és rendőrök több-kevesebb sikerrel azt próbálják megakadályozni, hogy a menekülők ellenőrizetlenül továbbmenjenek Ausztria belseje felé. Ennek ellenére sokan elindultak a 67-es úton Leibnitz irányába, illetve százak választották, a tábor mellett húzódó vasútvonal töltését a továbbhaladásra. Délelőtt 11 órakor hangosbeszélőn felszólították az embereket: mindenki nyugodtan várjon arra, hogy buszokkal továbbszállítsák őket. Elsőként a családokat, a gyerekeket és az asszonyokat viszik. Az MTI tudósítója azt tapasztalta, sok menedékkérő tanácstalanul bolyong a két határátkelő között, és a szlovén katonák irányítják őket Ausztria felé, illetve meggátolják, hogy visszatérjenek Szlovéniába. A határátkelőn egyetlen büfé működik, amely előtt hatalmas sorokban várakoznak.