71. Nemzetközi MegaBörze a PeCsában

Publikálás dátuma
2015.10.23. 18:57

Immár 10. esztendeje, hogy THE SIXTIES projekt néven összeáll az adott esztendőben hatvanadik életévét betöltő zenészek egy csoportja. Az alkalmi formációban szerepelt már az elmúlt évtizedben többek között Bródy János, Nagy Feró, Charlie, Somló Tamás, Török Ádám, Kékes Zoltán, Karácsony James János és Szikora Róbert is.

Idén a THE SIXTIES ’55 tagjai, azaz Bornai Tibor (KFT), Gayer Ferenc (Budapest Ragtime Band), II. Lengyelfi Miklós (KFT), Varga János (East) és Vörös István (Prognózis) a hatvanasok himnuszát, a „(nekünk) Így kerek a világ – Az elmúlt 60 év” című lírai hangvételű szerzeményt adják elő. A dal ősbemutatójára 2015. október 25.-én délelőtt kerül sor a Petőfi Csarnokban a 71. Nemzetközi MegaBörzén, ahol stílszerűen 60 szeletes tortával köszöntik az ünnepelteket.

2015-ben Ganxsta Zolee a Börze Award díjazottja!

A Börze Award 2003-óta kerül átadásra olyan énekesek, együttesek, médiaszemélyiségek részére, akik hazai, valamint nemzetközi vonalon jelentős mértékben hozzájárultak a zenei, illetve egyéb kulturális értékek ápolásához, megőrzéséhez a jelen és a jövő számára.

Az elmúlt 12 évben többek között az Omega, a Bikini, a legendás műsorvezető, Komjáthy György, a Tankcsapda, Kalapács József, az EDDA, a külföldiek közül a német Scorpions, az olasz Bobby Solo, illetve az amerikai Elvis Presley (posztumusz) részesült ebben az elismerésben.

A szakmai körökben méltán jegyzett díjat eddigi húsz éves pályafutását értékelve a kuratórium idén Ganxsta Zoleenak ítélte.

Szerző
Témák
PeCsa lemzbörze

„Európa nem kér Orbánból! És te?"

Publikálás dátuma
2015.10.22. 22:52
FOTÓ: Kökényesi Gábor
A Rákóczi Szövetség által szervezett fáklyás felvonuláson párszáz diák vett részt egy korabeli teherautó felvezetésével.

Mikor a csendes menet a Lánchídhoz ért két molinót feszítettek ki, melyeken az „Európa nem kér Orbánból! És te?" Illetve az „1956. A magyarok nem tűnik a diktatúrát ! ” feliratok voltak olvashatóak.

Szerző
Témák
tüntetés

„Európa nem kér Orbánból! És te?"

Publikálás dátuma
2015.10.22. 22:52
FOTÓ: Kökényesi Gábor
A Rákóczi Szövetség által szervezett fáklyás felvonuláson párszáz diák vett részt egy korabeli teherautó felvezetésével.

Mikor a csendes menet a Lánchídhoz ért két molinót feszítettek ki, melyeken az „Európa nem kér Orbánból! És te?" Illetve az „1956. A magyarok nem tűnik a diktatúrát ! ” feliratok voltak olvashatóak.

Szerző
Témák
tüntetés