Pentagon;

"A foglyokat ki fogják végezni" - Rajtaütéssel fenyeget a Pentagon-vezető

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter azzal számol, hogy újabb olyan kommandós rajtaütéseket fognak végrehajtani az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen, mint amelynek segítségével a minap Észak-Irakban 70 túszt sikerült kiszabadítani.

Erről Carter pénteken a Pentagonban tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Hangsúlyozta, hogy az Irakba vezényelt mintegy 3500 amerikai katona feladata továbbra is a kiképzés és a tanácsadás lesz, de az Egyesült Államok élni fog a rajtaütésekhez való egyedülálló képességével, ami nem azonos szárazföldi hadműveletek folytatásával. A tárcavezető elmondta: azután rendelte el az akció végrehajtását, hogy a hírszerzés jelezte: a foglyokat hamarosan ki fogják végezni és a sírjukat is megásták.

Részvétét fejezte ki Áder János köztársasági elnök a péntek reggeli franciaországi buszbaleset miatt Francois Hollande-nak, Franciaország elnökének.