Szerintem;nyugdíj;férfi 40;

2015-10-26 07:28:00

A férfi nyugdíj 40 programhoz

Néhány gondolatot szeretnék közzétenni Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkárának véleményéhez. Azt tapasztalom a Népszava olvasójaként, hogy sok alkalommal publikál az újságban, rendszeresen VOSZ álláspontját képviseli. Ezzel nem is volna baj, egy szociáldemokrata lap a kiegyensúlyozott tájékoztatás szellemében adott esetben a szakszervezeti álláspontokat is közölné, vagy azokat ütköztetné a másik oldal, adott esetben a VOSZ nézeteivel. Példaként a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba menetelének ügyét említeném. Ebben a témában Dávid Ferenc több alkalommal is nyílt ellenpropagandát fejtett ki, amiben szerintem nincsen igaza, és nem volt igaza a Népszavának sem, amikor ezt ellenvélemény nélkül leközölte. Amikor aztán a témát sikeresen lejáratta a kormány, s ezzel párhuzamosan az alkotmánybíróság (nagyon kis betűvel írom le!) ki is végezte, a munkaadók képviselői nyilván felsóhajtottak, megtörölték a homlokukat és arra gondolhattak, hogy ti, akik a „Ratkó” korszakban születtetek és még férfiak is vagytok, ráadásul még rövidebb ideig is éltek, mint az asszonyok, ne okozzatok gondot nekünk azzal, hogy elmentek nyugdíjba! Nektek akár 47-48 évet is kell dolgoznotok, mindegy milyen körülmények között, hogy nyugdíjat kaphassatok. A Népszava pedig úgy veszem észre, hogy ezt a témát egyáltalán semmilyen formában nem tartja napirenden, ez pedig szintén az egyetértés jele. Egy szociáldemokrata laptól ez teljesen érthetetlen.