Szolnok;Pór Péter;Dragan Aleksic;

2015-10-25 20:22:00

Lemondott a Szolnok vezetőedzője

A ZTE-től elszenvedett hazai vereség után lemondott posztjáról Dragan Aleksic, a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Szolnoki Olaj szerb vezetőedzője, helyét hétfőtől Pór Péter, a csapat korábbi mestere veszi át.

Stojan Ivkovic szakmai igazgató elmondta: a távozó vezetőedző az együttes sikertelenségével, elsősorban az első hazai Európa Kupa-mérkőzésen kedden a litván Vilniustól, illetve a Zalaegerszegtől szombaton elszenvedett vereséggel indokolta döntését. A tréner egyúttal elismerte felelősségét abban, hogy nem sikerült jól az új játékosok kiválasztása.

Dragan Aleksic hozzáállásával és a mentálisával elégedett volt a klub - hangsúlyozta a szakmai igazgató jelezve, hogy köszönettel tartoznak a távozó szakembernek, hiszen az elmúlt két szezonban irányításával két magyar bajnoki címet és két hazai kupaaranyat nyert az Olaj, emellett a 2013-2014-es kiírásban az Eurochallenge Kupa négyes döntőjébe vezette a gárdát.

Stojan Ivkovic közölte: Dragan Aleksic munkáját hétfőtől Pór Péter, a klub saját nevelésű, többszörös bajnok és kupagyőztes edzője veszi át, aki az utóbbi években a felnőtt válogatott edzőjeként dolgozott, valamint idén nyáron az U20-as nemzeti csapatot a felsőházba, az európai A-divízióba vezette. Megbízatása a szezon végéig szól, segítője az Olajnál jelenleg is ebben a szerepkörben dolgozó litván Andrius Jurkunas marad.

Az MTI kérdésére válaszolva a szakmai igazgató utalt rá: az elkövetkező időszakban a játékoskeretben is várható változás, ennek részleteiről azonban már az új mester dönt. A csapattal szemben korábban megfogalmazott célok a történtektől függetlenül változatlanok: címvédés a magyar bajnokságban és kupában, valamint továbbjutás, de legalábbis helytállás az Európa Kupában - fogalmazott.