menekültek;EU-csúcs;Vucic;

2015-10-25 22:10:00

Vucic kifakadt az EU-csúcson - "Mit várnak, mi legyünk az ütközőzóna?"

Nem biztos, hogy a nyugat-balkáni migráció által érintett országok csúcstalálkozóján sikerül megállapodni olyan intézkedésekről, amelyek azonnali eredményt hoznak - nyilatkozott a sajtónak a megbeszélések első fordulóját követően vasárnap este Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök.

Egy neve mellőzését kérő uniós forrás úgy nyilatkozott, hogy az állam- illetve kormányfők nemrég láttak neki a munkavacsorának, és ott lesz szó arról a 16 pontos nyilatkozattervezetről, amelyet az Európai Bizottság elnöke készített. A tisztviselő felhívta a figyelmet, hogy a migrációs útvonalon fekvő országok közül többen hoztak olyan döntéseket, amelyek más országokat is érintettek, és azóta a mostani az első alkalom, hogy egyáltalán beszélnek egymással. Mint mondta: a mai este az alkalom arra, hogy mindenki megfogalmazza, hogy milyen operatív intézkedésekre lenne szüksége.

Vucic is kiemelte: fontos, hogy végre egy asztalhoz ültek ezeknek az országoknak a vezetői, sikerült megérteni egymás problémáját. A szerb kormányfő kitért arra is, hogy a csúcstalálkozón két kérdés emelkedett ki a többi közül; az uniós és a schengeni övezet határainak megerősítése, valamint az egymás közötti egyeztetés és a migránsok haladásának kezelése. A szerb kormányfő szerint rendesen kell bánni a menekültekkel, országa például nem vetett be könnygázt a migránsokkal szemben. A lehetséges kerítésépítésről Vucic azt mondta: ha Németország és Ausztria lezárja a határát, akkor tőlünk mit várnak, hogy mi legyünk az ütközőzóna?

A nyugat-balkáni migráció által érintett országok csúcstalálkozóját szokatlan módon Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kezdeményezte. A megbeszéléseken Bulgária, Németország, Görögország, Horvátország, Magyarország, Ausztria, Románia, Szlovénia, Albánia, Macedónia és Szerbia állam- illetve kormányfője vesz részt. Jelen van még az Európai Tanács és az Európai Parlament elnöke, továbbá az ENSZ menekültügyi főbiztosa, az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex, valamint az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal (EASO) vezetője is.

Lásd még: Orbán döbbenetes kijelentést tett az EU-csúcs előtt