Előfizetés

Lengyel választások - Tarolt a konzervatív Jog és Igazságosság?

Az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) győzött a vasárnapi lengyel parlamenti választásokon: a voksolók körében az Ipsos által végzett exit poll felmérés szerint a nemzeti konzervatív párt a szavazatok 39,1 százalékát nyerte el, miközben a nyolc éve kormányzó, jobbközép liberális Polgári Platform (PO) a voksok 23,4 százalékát szerezte meg.

A választásokon a szavazók részvételi aránya 51,6 százalék volt. Az első exit pollok szerint a 460 mandátumos parlamenti alsóházba, a szejmbe összesen 5 párt jutott be, a PiS 242, a PO 133 mandátumra tett szert. Amennyiben a náluk kisebb tömörülések nem érnek el jobb választási eredményt, a PiS a mandátumok előzetes átszámítása szerint önállóan kormányozhat.

Az első exit pollok szerint a választásokat megelőző felmérésekhez képest magas, 9 százalékos támogatottságot nyert a jobboldali Kukiz'15 mozgalom. A tömörülés vezetője, májusi elnökválasztásokon független jelöltként felfutott Pawel Kukiz rock-zenész vélhetően most is a protesztszavazatokat gyűjtötte be. 

Az 5 százalékos bejutási küszöb felett végezhetett még a jobbközép Nowoczesna (Modern) párt, amely a szavazatok 7,1 százalékot érte el, valamint az eddigi kormánykoalíció kisebbik tagja, a Lengyel Parasztpárt (PSL) 5,2 százalékkal.  Nem érte el a koalíciókra vonatkozó 8 százalékos küszöböt, így a parlamenten kívül maradhat a voksok 6,6 százalékát megszerző Egyesült Baloldal (ZL), amelyet a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD), a balliberális Te Mozgalmad (TR) és több kisebb baloldali tömörülés alkot. A lengyel politikai színtérről az SLD leköszönésével eltűnhet a posztkommunista baloldal.         Feltehetően nem jut be a parlamentbe a 4,9 százalékot nyert jobboldali-populista KORWiN sem.

Az előzetes eredmények ismertetése után Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke a párt választási központjában közölte: "kezet nyújtunk mindazoknak, akik meg akarják változtatni Lengyelországot". Hangsúlyozta, hogy amennyiben megalakul a PiS kormánya, "óriási és hallatlanul nehéz feladatok" várnak rá. Mint mondta, "a jogot gyakorolni fogják, de semmiféle bosszúról nem lesz szó". Ezzel a PO negatív választási kampánya során tett kijelentéseire reagált, melyek szerint a PiS győzelme esetén megtorlás következik,  "felekezeti állammá" alakítják át Lengyelországot.

A PiS elnöke után Beata Szydlo, a PiS kormányfőjelöltje a 2010-es szmolenszki légi katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski volt elnökről emlékezett: "az ő útján haladtunk" - jelentette ki. "Alázatosak voltunk a minket körülvevő valósággal szemben, becsületesen dolgoztunk" -  mondta, utalva a PiS szakértői hátterének több éves munkájára. A párt egyebek között a kormányzás első száz napja alatt elfogadandó, a lengyel gazdaság serkentésére irányuló törvényjavaslatokat ennek a szakértői gárda segítségével dolgozta ki.     

Lengyelországban négyévente tartanak parlamenti választásokat, vasárnap a szejm képviselőin kívül a felsőház, a szenátus 100 szenátorát választották meg.

Lezárult az ukrán szavazás - Meghalt egy idős nő a fülkében

Publikálás dátuma
2015.10.25. 22:59
MTI Fotó: Nemes János
Alacsony volt a részvétel, Donyeck megye két városában pedig meghiúsult a szavazás vasárnap az ukrajnai helyhatósági választásokon. A szavazóhelyiségek helyi idő szerint este nyolckor (közép-európai idő szerint hét órakor) bezártak.

A fővárosi állami adminisztráció vezetésének adatai alapján Kijevben legfeljebb 44 százalékos volt a részvétel. Az OPORA civil szervezet szerint délután négy óráig országosan átlag a választók 36 százaléka ment el szavazni. A központi választási bizottság még nem közölt adatot a részvételről.   

Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester nagy fölénnyel végezhet az első helyen a főpolgármesteri székért folyó küzdelemben. Az Ukrán Választók Bizottsága (KIU) nevű civil szervezet által megrendelt exit poll eredménye szerint Klicsko a szavazatok 40,4 százalékát szerezte meg. A második helyen Volodimir Bondarenko, a Julija Timosenko vezette Haza párt jelöltje végzett 8,7 százalékkal. A Szavik Suszter Stúdió exit poll felmérése alapján is Klicsko végzett az első helyen 38,4 százalékkal, viszont a másodikon Szerhij Huszovszkij, a Szamopomics (Önsegély) jelöltje jön 9,2 százalékkal. 

A felmérési eredmények azt mutatják, hogy második fordulót kell tartani az ukrán fővárosban, mert az első helyen végzett jelöltnek nem sikerült a szavazatok több mint felét megszereznie. A Szavik Suszter Stúdió exit poll adatai szerint a kijevi városi tanács-választáson a pártlistákra leadott szavazatok közül az államfő mögött álló Petro Porosenko Blokkja kapta a legtöbbet, 27,2 százalékot, a Szamopomics (Önsegély) 12,9, a nacionalista Szvoboda (Szabadság) pedig több mint 10 százalékot. A megyei, járási és városi tanácsok szintjén listás választásokat tartottak. Az a párt szerez mandátumot az önkormányzati testületben, amely átlépi az öt százalékos bejutási küszöböt. 

MTI Fotó: Nemes János

MTI Fotó: Nemes János

A nagyobb városok közül Lembergben (Lviv) nagy előnnyel a jelenlegi polgármester Andrij Szadovoj, a Szamopomics (Önsegély) vezetője végzett az élen több mint 48 százalékkal. Odessza jelenlegi polgármestere, Hennagyij Truhanov is első helyen áll. A KIU felmérése szerint Harkivban várhatóan nem lesz második forduló, mert a város jelenlegi vezetője, Hennagyij Kernesz a voksok 59,3 százalékát kapta. Dnyipropetrovszkban a helyhatósági választások előtt néhány hónappal alakult nacionalista UKROP (Kapor) párt szerezte meg a szavazatok többségét a tanácsválasztáson, és polgármester-jelöltje is az élen végzett. 

Vasárnap reggel az Azovi tenger partján fekvő Mariupolban és a Donyecktől északnyugatra található Krasznoarmijszk városban nem nyitottak ki a szavazóhelyiségek. Mindkét városban a helyi választási bizottság úgy ítélte meg, hogy a nyomda, amely a szavazólapokat készítette, nem volt jogosult erre a munkára, azaz a cédulák törvénytelen úton készültek, ezért nem osztotta ki azokat a szavazóköröknek. Utóbbi település esetében viszont a központi választási bizottság kora délután érvénytelenítette a területi bizottság döntését, és utasította a városi bizottságot, hogy haladéktalanul ossza ki a cédulákat a szavazóköröknek és értesítse az állampolgárokat a választások megkezdéséről. A belügyminisztérium késő délutáni közlése szerint a területi bizottság a felszólítás ellenére nem osztotta ki a szavazólapokat. 

A belügyi tárca összesítése alapján délután egy óráig Donyeck megyében összesen 235, már megyékben 80 szavazókör nem nyitott ki, a rendőrséghez már addig több mint háromszáz bejelentés érkezett a választási szabályok megsértéséről. A hatóságok több mint ötven bejelentést kaptak szavazatvásárlási kísérletekről. 

Napközben az ukrán hírforrások több szabálytalanságról számoltak be országszerte, az Opora nevű civil választási megfigyelőszervezet ugyanakkor úgy találta, hogy olyan mértékű szabálytalanságok nem történtek, amelyek érdemben befolyásolnák a választások eredményeit. 

Az Ukrajna középső részében található Cserkaszi város egyik szavazókörénél több mint ötszáz "holt lelket" találtak a választási névjegyzékben - hozta nyilvánosságra a helyi választási bizottság alelnöke. A katonai kollégium lakóit vezették be a nyilvántartásba, akik valójában nem laknak ott. Krivoj Rohban a pecsétek tűntek el a széfekből, Cserkaszi megye több településéről jelentettek hibás szavazólapokat, illetve olyan szavazóköröket, ahol kevés fülkét állítottak fel. Odessza megyében dulakodás tört ki egy szavazókörnél, ahová több mint 30 ismeretlen személy érkezett, hogy leadja voksát, helybeliek pedig meg akarták ezt akadályozni. Sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés. 

Egy halálesetről érkezett hír: egy 80 éves idős nő halt meg a szavazófülkében a nyugat-ukrajnai Rivne megyében.

Szexista megjegyzést tett a menekült nőkről Zeman

Publikálás dátuma
2015.10.25. 22:30
Zeman a kínai látogatásán. FOTÓ: Lintao Zhang/Getty Images
Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy a menekültek többsége nem érdemel együttérzést, mert általában fiatal, egészséges és anyagilag jól bebiztosított emberekről van szó, akik a gyermekeket csak élő pajzsként használják céljaik eléréséhez. Az államfő egy interjúban arról is beszélt, hogy a muzulmán nők által viselt fátyol "megfoszt minket a női szépségtől", noha ez szerinte "bizonyos nők esetében előny, de ők nincsenek sokan".

A cseh köztársasági elnök erről vasárnap a blesk.tv prágai internetes bulvártelevízióban közvetített interjúban beszélt. "Én is együtt érzek az Európába érkező menekültek gyerekeivel, de nem értem, hogy szüleik miért hozzák őket magukkal és teszik ki őket a vízbefulladás veszélyének a gumicsónakokon. Ez kiváltja a gyermekekkel való jogos együttérzést, de az jogtalanul átterjed azokra is, akik ezt nem érdemlik meg" - mutatott rá Zeman.

"A menekültek többségét olyan férfiak teszik ki, akiknek egyik zsebében iPadek vagy iPhone-ok, a másikban pedig eurók vagy dollárok ezrei lapulnak" - állította a cseh államfő. Zeman ismételten elutasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint Csehország nem bánik megfelelően a menekültekkel. "Az érintettek egyetlen célja, hogy bírálataikkal reflektorfénybe kerüljenek" - jelentette ki.

Visszautasította a Brüsszel által javasolt menekültkvótákat is. Azt mondta, támogathatónak tartja elődje, Václav Klaus javaslatát, hogy a kvótákról népszavazáson dönthessen a cseh lakosság. A cseh államfő egyébként a menekültügyben már számos más hasonló, hangzatos kijelentéssel okozott meglepetést. Így például azt üzente a migránsoknak, hogy "senki nem hívta ide magukat". Kijelentette, hogy az érkezők a cseh törvények helyett a saríát (iszlám törvénykezést) fogják követni, valamint azt, hogy a hűtlen nőket meg fogják kövezni, a tolvajoknak pedig levágják a kezét. Zeman emellett arról beszélt, hogy a muzulmán nők által viselt fátyol "megfoszt minket a női szépségtől", noha ez szerinte "bizonyos nők esetében előny, de ők nincsenek sokan".

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa "iszlámellenesnek" minősítette Zeman kijelentéseit, mire az államfő azt válaszolta, hogy Zeid Raad al-Husszein kampányt folytat Csehország ellen.