Komikus lesz az új államfő

A komikus Jimmy Moralest választották meg államfőnek a közép-amerikai Guatemalában. A politikust a második fordulóban szavazatok 68,29 százalékával választották meg – közölte a helyi választási bizottság majdnem az összes voks összeszámlálását követően.

Ellenfelére, a szociáldemokrata UNE párt jelöltjére a voksok 37,71 százaléka jutott. „Guatemala bebizonyította, hogy a gondokat fegyverek, golyók nélkül is meg lehet oldani, ezekhez elegendőek a törvények és a kompromisszum is” - jelentette ki győzelmi beszédében Morales, aki ezzel az országát sújtó hosszú polgárháborúra utalt. „A helyiek a változásokra szavaztak” – emelte ki. Az eredmény azt is jelenti, hogy a szociáldemokratáknak ellenzékbe kell vonulniuk. Az ország korábbi First Ladyje, Torres asszony el is ismerte vereségét. „A nép döntött, s ezt el tiszteletben is tartjuk. Elismerjük Morales győzelmét” – hangoztatta. Egyben konstruktív ellenzéki munkára tett ígéretet.

A volt komikus elsősorban annak köszönhette győzelmét, hogy Guatemalában sokan ábrándultak ki a korrupt politikai elitből. Otto Pérez volt elnök, valamint korábbi helyettese, Roxana Baldetti vizsgálati fogságban ülnek amiatt, mert a vádak szerint egy a vámőrséggel összefonódó korrupciós hálózattal álltak kapcsolatban. A választás győztese óriási kihívások előtt áll. El kell érnie azt, hogy a mintegy 15 millió guatemalai ismét bízzon az ország intézményeiben. Harcolnia kell a bűnözés ellen, valamint növelnie kell az állami bevételeket.

Szerző

Hivatalos! 2019-re beépítik a Városligetet

Publikálás dátuma
2015.10.26. 12:59
Fotó: Vajda József
Döntött a kormány, négy év alatt felépítik a Városligetben a múzeumnegyedet, és összesen 200 milliárd forintot költenek a beruházásra. Az utolsó körben egy kisebb színház is felkerült a megvalósítandó épületek listája, lehúzták viszont a Városligeti fasor végénél a 56-os emlékmű mellé tervezett két kockát, a Magyar Építészeti Múzeumot és a Fotómúzeumot - írja az Index.

A kormány múlt szerdai ülésén véglegesítette a városligeti múzeumi negyed terveit. Az október 23-i ünnepnap miatt elmaradt Lázár János szokásos kormányinfója, a miniszter ugyanis választókerületében, Hódmezővásárhelyen töltötte a nemzeti ünnepet, ezért nem jelentették be a kormánydöntéseket.

A portál információ szerint a döntés néhány módosítással lényegében megerősítette a korábbi terveket. A kormány álláspontját nem befolyásolta, hogy az utóbbi hetekben több helyen felmerült alternatív javaslatként a Nyugati pályaudvar mögötti MÁV-terület bevonása a projektbe.

A beruházást két hullámban 2019-re fogják befejezni, az összköltség pedig 200 milliárd forint körül lesz. A költségvetésbe az idén 15, jövőre pedig 38 milliárd forintot különítettek el a projekt indítására, később pedig évente mintegy 40 milliárdból finanszírozhatják a nagyszabású átalakítást.

A tervek szerint még az ősszel megkezdődik a Petőfi Csarnok valamint a régi Hungexpo és a Kertem bontása, 2018-ra pedig elkészül a felújítások és az új épületek első része.

A teljes cikket itt olvashatja. 

Szerző

Az elmém tele van fényképekkel

Publikálás dátuma
2015.10.26. 06:50
Ata Kandó szeretné befejezni a könyvét Jack Londonról FOTÓ: KOOS BREUKEL
A 102 éves Ata Kandó, a világ számos országában elismert magyar fotóművész a hollandiai Bergen városában található idősek otthonában él. Habár már egészségi állapota sok mindenben gátolja, szelleme és emlékezete még a régi. A Népszava megkeresésére örömmel adott interjút: elmondta, emlékeiben lapunk nívós újságként él, és szeretettel gondol vissza hazájára, ahol már közel tíz éve nem járt. Felidézte, hogyan vált fotóssá, milyen volt Robert Capával dolgoznia, és miként tölti mindennapjait.

-Évek óta nem hallottunk Önről szinte semmit. Hogyan telnek a napjai?

-Sehogyan. Ezt úgy értem, már nem tudok sem olvasni, sem írni, de már a számítógépet sem tudom egyedül kezelni. Csak a gondolkodás képessége maradt meg, és ha nem vagyok túlságosan fáradt, akkor örömmel beszélek mindarról, amin járatom az agyamat. A nap javát átalszom, napközben és éjjel is. Hatalmas örömmel tölt el, hogy a munkám a mai napig elismerésnek örvend, s ez reményeim szerint a jövőben sem fog változni. Idén augusztusban Thomas Swinkels, egy holland könyvkiadó tulajdonosa megjelentette hollandul a Kis Munkások című könyvecskémet, amihez a fiam, Tom Kandó írt előszót. Nincsenek benne fényképeim, csak azok a képeim, amelyeket nyolcvanhárom éve rajzoltam Bortnyik Sándor iskolájában, ahol alkalmazott művészetet tanultam. Akkoriban úgy hittem, képzőművész leszek, és az még csak meg sem fordult a fejemben, hogy fotózzak. Manapság is nyílnak még kiállításaim és néha eladom a vintage nyomataimat. Néha jelennek meg kiadványaim és nagy ritkán interjút is adok, de mindezekben három gyermekem és néhány olyan angyal segít, mint amilyen az életemben Bert van der Elsken, Thomas Swinkels és Marja Klap–van Kasteel.

-Mi a hosszú életének titka?

-Ha én azt tudnám! Talán mégis csak igaz a mondás, hogy minél több nehézséged adódik az életedben, annál erősebb leszel.

-Mit szeretett legjobban a munkájában, amit több mint fél évszázadon át csinált?

-Lehetetlenség lenne egyetlen tényezőt kiemelni, ez még talán annál is nagyobb kérés, hogy a legkedvesebb általam készített fotóművet jelöljem meg. Van közel fél tucat vagy több számomra rendkívül kedves saját művem. Ilyen a Sustenpass, amit 1955-ben a svájci Alpokban készítettem. Ez egyébként dupla oldal az '55-ben megjelent Álom az erdőben című albumomban, amelynek a hátoldalán is szerepel. A Kalypso and Nausikaa című egy évvel későbbi könyvemben szereplő olaszországi képeim közül nagyon a szívemhez nőtt az, ahol Kalypso a napot tartja a kezében. Meg kell említenem azt a híres képemet is, amely A szent család ragadványnéven vált ismertté, ezt a képet a magyar sorstragédia 1956 októberi fejezetében, a forradalom idején készítettem. A legkedvesebb képeim között van az a felvétel, amelyet 1961-ben jekána indiánokról, egy anyáról és egy gyermekéről készítettem Dél-Venezuela és Brazília határán. Végezetül, megemlíteném azt a képemet, amelyet a holland acélművek felkérésére készítettem 1958-ban. Későbbi férjemmel, Ed van der Elskennel és még három fotóművésszel közösen kértek fel erre a munkára.

-Készít még felvételeket, vagy már végérvényesen visszavonult?

-Sajnos, már nem! De az elmémben még rengeteg fénykép van, amelyeket már nem tudok megörökíteni. Éppen ezért volt számomra igazán meglepő és egyben csodálatos, hogy a közelmúltban megjelentették azt a kis könyvemet, amit említettem. A fotóim többsége a rotterdami Holland Fotómúzeumban van, de a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum könyvtárában rálelhet erre a kötetre. Egyébként abban a múzeumban van egy kép, amelyet Kodály Zoltánról készítettem a nyolcvanadik születésnapján, feleségével az oldalán örökítettem meg.

-Honnan ered az Ata Kandó név, nem ezen a néven anyakönyvezték 102 évvel ezelőtt, 1913. szeptember 17-én.

-Valóban nem így születtem, Görög Etelka voltam. Tizennyolc évesen, 1931-ben hozzámentem Kandó Gyulához, aki festő- és grafikusművész volt. Ahogyan azt művészberkekben illett, Párizsba mentünk, de anyagi nehézségeink miatt 1935-ben visszaköltöztünk Budapestre. Na, ekkor kezdtem el fotózással foglalkozni. Miután tucatnyi helyen tanultam és segédkeztem, 1938-ban, kezemben a fényképészeti engedéllyel újra nekivágtunk Párizsnak. Ott fotóműtermet nyitottam Haár Ferenccel közösen, de két év múlva, a németek bevonulásakor kitoloncoltak minket az országból, mert nem rendelkeztünk megfelelő papírokkal.

-Hogyan jutott Hollandiába? Akkoriban, háta mögött több költözéssel, nagy nehézség volt beépülni a holland társadalomba?

-1947-ben, harmadik alkalommal is visszamentünk Párizsba, ekkor már a gyermekeinkkel. Nagyon szegények voltunk. 1954-ben már a második férjemmel, Ed van der Elskennel költöztünk át Amszterdamba. Amikor az első napon, az Achtergracht 39. házszám alatti, apósom által bebútorozott tipikus kis holland csatornaházunkban a reggeli során a tojásokat és a tejfölt ettem, hirtelen belém hasított a felismerés: a Paradicsomba érkeztem!

-Ön is elhagyta a hazáját, így adja magát az elcsépelt kérdés: hogyan vélekedik a jelenlegi migránsáradatról?

-Nincs annál rosszabb, amikor menekülnöd kell. Pontosan tudom, hogy ez mit jelent. Ez a mostani helyzet a párizsi életemre emlékeztet, 1947-ben tényleg szenvedtem a saját gyermekeimmel a francia fővárosban. Ugyanez volt a második világháború előtt, szintén Párizsban. '39-ben a németek arra köteleztek, hogy azonnal hagyjuk el Párizst. Mindenki, aki nem volt francia, távozásra volt ítélve. Tehát visszamentünk Magyarországra, és ott is éltünk a háború befejeztéig. A gyermekeim a háború alatt születtek és csodák csodájára mind túléltük a náci rezsimet, a holokausztot. Megbújva, rejtőzködve kellett élnünk és az ellenállásnak dolgoztunk, különösen az első férjem, Gyula.

-Mikor járt utoljára a hazájában, Magyarországon?

-Köszönöm, hogy azt mondja, hazám. Magyarország ugyanis tényleg a hazám! Utoljára a fiammal, Thomas Kandóval jártam Magyarországon 2006-ban. Egyetemi elfoglaltság miatt jött haza, Paprika Zitával dolgozott a Corvinus Egyetemen. Tolmácsként segítettem az itthoni dolgokban...de sajnos már számomra nem elképzelhető többé az utazás. Megöregedtem, ez tény.

-Folyékonyan beszél magyarul, nehéz volt megőriznie a nyelvtudást?

-Még szép, hogy beszélek magyarul, ez az anyanyelvem! Öt nyelven beszélek, de egyiken sem jobban, mint magyarul.

-Életműve kifejezetten gazdag az emocionális tartalmakban, látszik, igazán tiszteli embertársait. Tucatnyi országban kapott elismerést, Robert Capa jó barátja volt. Mikor fedezte fel önmagában a páratlan tehetséget?

-Soha nem fedeztem fel magamban a tehetségét. Mások igen. Ugyanakkor pontosan tudom, hogy mikor határoztam el, hogy fotóművész leszek. Ez 1936-ban volt. Akkoriban is hatalmas szegénységben éltünk. A férjem édesapja, idősebb Kandó Gyula, Kandó Kálmán testvére, filmkészítőként dolgozott Barcelonában és kihívott minket. Ott megnyertünk egy plakátkészítő versenyt, a fődíj pedig egy 6x9-es kamera volt, üvegnegatívokkal. Néztem a hajókat teljes kötélzetükkel meg mindennel a barcelonai kikötőben, és akkor elhatároztam, hogy fotózni fogok. Úgy éreztem, ez sokkal jobb volt, mintha olyan házaspár maradtunk volna, aminek mindkét tagja ecsettel dolgozik. Úgy mellékesen, szép szakmának tűnt. Capa, aki egy hónappal volt fiatalabb nálam, amikor Párizsban éltünk, oda adta a saját Rolleiflexét, miután az enyémet ellopták és még munkát is szerzett nekem!

-Ilyen kalandos és sikerekben gazdag életmű után, adja magát a kérdés: van bármi, amire még vágyik?

-Igen, szeretném befejezni a könyvemet Jack Londonról, amelyet még Amerikában kezdtem el összeállítani, a nyolcvanadik születésnapom után. Összegyűjtöttem az összes fontos képet róla, de a szöveggel még nem végeztem. A tervem az, hogy minden fotóhoz egy Jack London-könyvből származó szöveget párosítok.