Szerintem;Császy Zsolt;zárkanapló;

2015-10-27 07:27:00

Szabály tiltja?

Számomra a Császy- féle börtön naplónak a Népszavában közzétett részletéből az volt a legvisszataszítóbb, hogy a mai börtönben képesek voltak a mozgásában amúgy is korlátozott embert megbilincselni és így kellett mankójára támaszkodva járnia. Nem kevésbé volt megdöbbentő az, hogy amikor áthelyezték egy másik épületbe, akkor megbilincselten kellett a bőröndjét cipelnie. Nem feltételezem azt, hogy a fogoly megsegítését valamilyen szabályzat tiltaná az őt őrző és kísérő fegyőröknek, vagy azok ne akár emberségből ne volnának hajlandóak a cipelésben segíteni egy bicegő embernek. Ha mégis tiltja valamilyen szabályzat, az nagyon szomorú, ebben az esetben változtatni kell a szolgálati szabályzatot. Ezt írja elő az erkölcs és a jóérzés. Október 25-ikén a déli híradóban azt hallottam, hogy pár éven belül hat új börtön épül. Remélem, hogy addigra megváltozik a szabályzat is.