Hátba szúrta a saját kislányát - "Rossz volt" a gyerek

Publikálás dátuma
2015.10.27. 14:23
Illusztráció/Getty Images
Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a mezőtúri asszonyt, aki 2013 telén egy késsel hátba szúrta saját kislányát, életveszélyes sérüléseket okozva a gyereknek.  A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 32 esztendős nőt, és megszüntette a vádlott szülői felügyeleti jogát mind az öt gyermeke esetében.

A vádlott 2012 májusától Mezőtúron lakott élettársával és gyermekeivel egy vályogház tizenkét négyzetméteres szobájában. A zsúfoltság miatt gyakoriak voltak a veszekedések. 2013. december 19-én karácsonyi ünnepség volt az iskolában, melyen részt vett a vádlott két lánya is, ezért apjukkal csak későn értek haza. Az akkor nyolcéves sértett egy papírból készült szélforgót vitt haza, amivel testvérei is játszani szerettek volna, de ő nem adta oda nekik. 

A gyerekek tovább veszekedtek a játékon, ezért a vádlott kikapta azt a sértett kezéből és odaadta a többieknek. Emiatt a kislány megsértődött, rángatta a vállát és morgott magában, erre az asszony egy késsel - amivel, elmondása szerint, a vacsoraként előkészített kalácsot akarta fölvágni - hátba szúrta gyermekét. A kislány sírására belépett a férfi, akinek a nő azt mondta, a gyerek egy ollóba feküdt bele. Az apa kórházba vitte a gyereket, aki közvetlen életveszéllyel járó sérüléseket szenvedett.

Az esetet követően a gyámhivatal a vádlott valamennyi gyermekét nevelőszülőknél helyezte el.Döntésével a táblabíróság enyhítette az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék által tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt kiszabott 10 éves börtönbüntetést.  Hegedűs István tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, az ítélőtábla nem látta egyértelműen bizonyítottnak, hogy a vádlott emberölési szándékkal szúrt volna.

Szerző

Seehofer ultimátumot adott Merkelnek

Publikálás dátuma
2015.10.27. 13:47
Merkel látogatása egy menekülttáborban Fotó: Sean Gallup/Getty Images
A bajor miniszterelnök - aki szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem bírálatot, hanem támogatást érdemel - egy keddi lapinterjúban bejelentette, hogy november 1-jéig ad haladékot Angela Merkel kancellárnak és a szövetségi kormánynak a "nyitott határok politikájának" befejezésére, és ha ez nem történik meg, a bajor vezetés megvizsgálja, hogy mit tehet saját hatáskörben.

Horst Seehofer a Passauer Neue Presse című lapban megjelent interjúban nem cáfolta, hogy elképzelhetőnek tartja: a tartományi rendőrség lezárja a bajor-osztrák határt, a Bajorországba érkező menedékkérőket pedig egyeztetés nélkül átirányítják más tartományokba. A bajor miniszterelnök bírálta Ausztriát, amiért külön értesítés nélkül menedékkérőket szállít a bajor-osztrák zöldhatárra. Ez a magatartás "megterheli a szomszédi kapcsolatokat", és így "nem szabad egymással viselkedni." Az ügyben Angela Merkel kancellárnak kell lépnie, hiszen éppen ő és Werner Faymann osztrák kancellár hozta meg a "nyitott határok politikáját" megalapozó döntést szeptember 4-én. Angela Merkel képes arra, hogy szakítson ezzel a politikával, és ezt meg is kell tennie, mert "nem lesz vége az áradatnak, amíg az a benyomás keletkezik, hogy Németország akarja, hogy jöjjenek a menekültek" - mondta a bajor miniszterelnök.