alma;turizmus;mezőgazdaság;

Az alma is hungarikum lesz?

Az alma népszerűsítésével indul idén az idénytermékek kampánya, majd a baromfi termékek, borok és halak következnek a Magyar Turizmus (MT) Zrt. agrármarketing vezérigazgatóságának október végétől december közepéig tartó belföldi fogyasztást ösztönző akciójában.

Miután láthatólag egyre kevesebb a feltétele valamely termék hungarikummá válásának, nem lehetetlen, hogy az alma is bekerül a kitüntetett "csapatba". A kedvelt gyümölcs népszerűsítésével indul ugyanis idén az idénytermékek kampánya. A budapesti Nagyvásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón elhangzott: az év utolsó három hónapjában a kampánnyal a fogyasztók szemléletformálása a céljuk, hogy a tudatos vásárlók egészséges magyar élelmiszereket válasszanak.

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: idén a tavalyi 900 ezer tonnás rekordtermésnél kevesebb, 500 ezer tonna termett az országban, a kései érésű fajták szürete még tart. Ami megtermett az kiváló minőségű - tette hozzá.