Jobbik-Konzervatívok;Novák Előd;

Belső viszályok a Jobbikban az "önjáró" Novák Előd miatt

Többen is sérelmezik a Jobbik frakciójában, hogy Novák Előd rendre büntetlenül megússza a hétvégi szobordöntési kísérlethez hasonló magánakcióit, amelyek sokat ártanak a párt megítélésének – tudta meg az atv.hu.

Mint ismert: az ’56-os évforduló apropóján Novák Előd, a Jobbik alelnöke és Pongrátz András, a Sztálin szobor egykori ledöntője vasárnap délután a Szabadság térre vonult, hogy kalapácsokkal verje le a szovjet címert az emlékműről. Az akciónál több jobbikos országgyűlési képviselő is jelen volt, például Hegedűs Lórántné, valamint Z. Kárpát Dániel. Egy nagyjából 120 fős csoport zsidózással és cigányozással biztosította az alapzajt, ám a garázdaságot végül meghiúsította a készenléti rendőrség egysége.

Nem pártprogram, hanem magánkezdeményezés volt Novák Előd részéről, hogy vasárnap kalapáccsal és vésővel jelent meg a Szabadság téri szovjet emlékműnél – kommentálta a történteket Vona Gábor kedd este a Hír TV-ben. A Jobbik elnöke azt mondta: Novák egyeztetett ugyan vele, de civilként mászta meg az emlékművet. Úgysem akadályozhatta volna meg az alelnököt, de megjegyezte: ha a pártból valaki ismét hasonlót tervezne, azért szólni fog, hogy tanuljanak Novák hibájából. A pártelnök a céllal egyetértett, a módszerrel viszont nem, így ha majd ő lesz a miniszterelnök, diplomáciai úton fog gondoskodni az emlékmű eltávolításáról.

Az atv.hu szerint az egész balhé Novák alelnöki kampányának a része, amivel a jövő nyáron esedékes tisztújításhoz építi saját portfólióját. A dátum ugyan még távoli, de egy hús-vér ’56-os hőssel csak most tudta végrehajtani a nagy médiaérdeklődést keltő történetet. Az alelnök erőteljesen lobbizott azért, hogy Pongrátz Andrást a párt pénzén hozzák haza Amerikából, majd képviselőtársai megítélése szerint „öncélú és fölösleges” magánakciójával „széttrollkodta” az utaztatás eredeti célját. „Novák megvezette az öreget, aki azt sem tudta hol van” – vélekedett a portálnak az egyik jobbikos aktivista, aki szerint Pongrátz ennél többet érdemelt volna.

Senkinek sem okozott csalódást a fideszes Tényi István, amikor feljelentési kedvének utat engedve, ezúttal Novák Előd vasárnapi akciója miatt tett bejelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen garázdaság vétségének gyanúja miatt, ismeretlen elkövető ellen. Az önkormányzati képviselő emellett a gyülekezési joggal való visszaélés miatt közérdekű bejelentést is tett az V. kerületi Rendőrkapitányságon, a rendezvény ugyanis szerinte megfelelt a politikai véleménynyilvánítás feltételeinek, ezáltal a gyülekezési jog hatálya alá esett. Egy magánszemély is feljelentette Novák Elődöt még hétfőn. Tegnap pedig az is kiderült, hogy kisebb kárt okozó rongálás gyanúja miatt feljelentés-kiegészítést rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség.