LMP;Audi;

2015-10-29 11:47:00

LMP: több szempontból is kínos az Audi újabb támogatása

Az LMP több szempontból is kínosnak tartja a győri Audi újabb, 6 milliárd forintos állami támogatását, amelyet az után jelentett be a kormányzat, hogy a nemzetgazdasági miniszter ígéretet tett a gazdaság autóipartól való egyoldalú függésének csökkentésére.

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján rámutatott: nemrég derült ki, hogy a gyár dízelbotrányban érintett 11 millió autója közül 2 millió készült Győrben.  A képviselő hangsúlyozta: az még nem ismert, mindez elbocsátásokkal jár-e a magyarországi üzemben, de a kormány nemhogy számon kérné az Audit, még támogatja is a következő, 32 milliárd forintos fejlesztését. 

Mint mondta, az Audi, amelynek beszállítói között a hazai kis- és közepes vállalkozások (kkv) aránya nem éri el a 10 százalékot, munkahelyenként csaknem 16 millió forintnyi állami forráshoz jut, míg a kkv-t átlagosan 1,8 millió forinttal támogat az állam a foglalkoztatás bővítésekor. Az autógyárak ugyanakkor nemcsak közvetlen támogatást kapnak, hanem jelentős adókedvezményt is, hasznuk jelentős részét pedig kiviszik az országból - sérelmezte Schmuck Erzsébet, aki szerint olyan gazdaságpolitikára lenne szükség, amely hasznos a hazai vállalatoknak, és amely válságálló munkahelyeket teremt. Ezek közé sorolta a megújuló energia iparát vagy a lakossági energiahatékonysági felújításokat.