Ungár Klára;homoszexualitás;Kocsis Máté;

2015-10-30 10:06:00

Bűn-e, ha Ungár homoszexuálisozza Kocsist? - Megvan az ítélet

"Viktorka rekedt hangon hablatyol, megdicséri a nem provokáló meleg társadalmat, és mint az áldozat hibáztatók, elmagyarázza, hogy ez miért jó. Fújj! XY és XZ ( a posztban valódi, fideszes politikusnevek szerepelnek) mit szól ehhez? Biztos egyetértenek, azért bujkálnak" - ezt volt az az Ungár Klára által, a Facebook-on még májusban posztolt szöveg, aminek folyománya a ma kezdődött per. Az elsőfokú ítélet pedig már meg is született. 

Ungár Klára valótlanul állította, hogy Kocsis Máté homoszexuális, ezzel megsértette Kocsis jó hírnevét - mondta ki a nem jogerős ítéletében a bíróság. Vagyis a volt SZDSZ-es, jelenleg a SZEMA, melegségét nyíltan vállaló elnökének ki kell adnia a Kocsis által elvárt közleményt, és fizetnie is kell. A bíró a nem jogerős ítélet indoklásában hangsúlyozta: nem arról kellett dönteni, hogy Kocsis Máté meleg-e, hanem arról, lehet-e állítani - többször is - róla, hogy az, miközben az érintett folyamatosan cáfol. A bíró szerint szükségtelen MTI közleményben bocsánatot kérni Ungárnak, elég a Facebookon. A teljes Facebook posztját sem kell törölni Ungárnak, csak a Kocsis Máté szavakat kell törölni.

Megdöbbentő az ítélet, a bíró másról beszélt, mint amiről a per valójában szólt - ezt a Népszavának mondta Ungár Klára. A Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) elnöke hozzátette: ahogy kézhez kapják az írásos határozatot, fellebbezni fognak. A politikus kijelentette: sem bocsánatkérést nem tervez írni, sem kétmilliót nem fog fizetni.

Az ügyben alperes Ungár Klára ellenkeresetében azt állította: Kocsis keresete megalapozatlan, miután a sérelmezett közlés egy politikai vitában hangzott el. A politikus utalt Kerényi Imre miniszterelnöki biztos "buzilobbizására",  valamint arra is kitért, hogy azoknak, akik nem különböztetik meg hátrányosan a melegeket, irreleváns, hogy valaki meleg-e, tehát ha valakiről a nagy nyilvánosság előtt ezt állítják, az nem alkalmas a jó hírnév csorbítására. Ungár a dokumentumban azt is megfogalmazza: ha a bíróság igazat adna Kocsisnak, az azt jelentené, hogy homofób az a társadalom, amelyben egy ilyen kijelentés alkalmas a jó hírnév csorbítására.

Előzmények: 

Ungár Klárát annak idején Orbán Viktor miniszterelnöknek debreceni látogatása során mondott szavai hozták indulatba. Ahogy akkor a népszava online is megírta, a kormányfő egy kérdésre válaszolva a homoszexuálisok közösségéről azt mondta: a tolerancia nem azt jelenti, hogy tőlünk különböző életfelfogásokat azonos szabályozás alá vonnánk.

Kocsis Máté méregbe gurult, majd a Magyar Idők lánykori nevének, a Napi Gazdaságnak nyilatkozva leszögezte, hogy ő nem "buzeráns", és közölte azt is, hogy beperelte a SZEMA elnökét. A  VIII. kerület fideszes polgármestere egyúttal kapott az alkalmon, hogy a melegekkel szembeni ellenszenvét kifejezve - egyúttal jelezve a róla szóló állítás abszurditását - előálljon egy ötlettel: az idei Pride felvonulást nem kellene egy világörökségi helyszínen, az Andrássy úton tartani, arra megfelelő lenne egy piac parkolója is. Az ötlet kapcsán persze bátran és férfiasan - mondhatni macsósan -  "sokak véleményére" hivatkozott.

A Fővárosi Törvényszéken lezajlott perben a Fidesz kommunikációs igazgatói posztját is betöltő volt MIÉP-es politikus, aki karrierje egy újabb állomásaként a Fidesz új fővárosi elnöke is lett, kétmilliós sérelemdíjat, valamint bocsánatkérést követelt Ungártól, akinek ezt a szöveget kell nyilvánosságra hoznia:

Ezúton is elnézést kérek dr. Kocsis Mátétól, amiért megsértettem jó hírnevét és emberi méltóságát azzal, hogy valótlanul állítottam, hogy homoszexuális. Állításom hamis rágalom volt, melynek semmiféle valóságalapja nincs.

Kocsis Máté felesége még a per kezdete előtt, a Facebook-oldalán is kiposztolt nyílt levélben üzent Ungár Klárának, az iromány ugyan látszólag a "férjem védelmében" indokkal íródott, ám valójában inkább a volt fideszes, majd SZDSZ-es politikus személyét minősíti válogatottan sértő jelzőkkel, mint például: maga egy közönséges gyűlölködő, hazudozó. És - már bocsánat - a meglehetősen kiforratlan stílusban megszövegezett védelmi irat végén Kocsis Máté asszonya jó tanáccsal is szolgál nőtársának: Végezetül pedig: szégyellje magát és tűnjön el az életünkből az aljasságával és a hazugságával együtt.

Kocsis elégedett az ítélettel, Facebook-posztjában hangsúlyozta: a felesége, a gyermekei és ő maga is jogi elégtételt kaptunk, de azt a morális kárt, amit okozott Ungár okozott, soha nem fogjuk neki elfelejteni.