menekültek;kerítés;Hollande;

2015-10-30 19:15:00

Orbán ellen beszélt Hollande

Francois Hollande francia államfő "az Európán belüli falak és kerítések" ellen emelt szót pénteken, miután hivatalában fogadta Werner Faymann osztrák kancellárt.

"Nem szabad Európán belül falakat vagy kerítéseket emelni, hanem egyszerűen a külső határokat kell biztosítani" - mondta a francia elnök osztrák kollégájával tartott közös sajtótájékoztatóján az Elysée-palotában.  A francia elnök elismerően szólt "az osztrák népről, amely oly sokat tesz azért, hogy tisztelettel és méltósággal tudja biztosítani az emberek fogadását, akik gyakran Németország felé mennek tovább". Az osztrák kancellár azt hangsúlyozta, hogy pénzügyi válsághoz hasonlóan "csak a közös európai válaszok" szolgálhatnak megoldással a migránsválságra. 

"A menekültek visszairányítása a szomszédos országba nem szolgálhatna megoldásként Európában" - üzente Werner Faymann ki nem mondva Berlinnek, ahol azzal vádolták meg az osztrák hatóságokat, hogy az utóbbi napokban egyeztetés nélkül hordtak menekülteket a német határra. "Ez egy nehéz kihívás, mert felelős politikusként nagyon sok téren be kell bizonyítanunk, hogy tekintettel vagyunk a lakosság félelmeire" - tette hozzá a szociáldemokrata kancellár. Werner Faymann ugyanakkor úgy gondolja, hogy "Európa erősebb a féltékenységnél, az irigységnél, a gyűlöletnél, a haragnál és az előítéleteknél". 

Orbán Viktor -mint tudjuk - egészen máshogy gondolkodik a kerítésről, ma reggeli interjújában például azt nehezményezte, hogy Európában olyan véleménynyomás alakul ki, hogy azzal szemben politikusok nem mernek egy másik koncepció jegyében megszólalni. Például a kerítés szót nem lehet kimondani - magyarázta.

Ausztria kedden jelentette be, hogy "építési jellegű"  munkálatok kezdődhetnek az osztrák-szlovén határ egy szakaszán. Szerdán Werner Faymann osztrák kancellár közölte: a menekültáradat ellenőrzésére műszakilag biztosítják a hatástérséget, "kaput építenek oldalsó szárnyakkal". Nem kerítést építenek az országhatárra, hanem műszaki biztonsági intézkedéseket foganatosítanak - hangsúlyozta.