Kétség se fér hozzá, hogy az európai napi politikában egyre nagyobb hangsúlyt kap a nemzeti identitás kérdése. Egy hete, hogy Lengyelországban nyert a jobboldali PiS (Jog és Igazságosság) pártja, mely a tradicionális lengyel értékekre támaszkodik. A nacionalizmusról és a nemzeti identitás által felvetett kérdésekről már számos tanulmány jelent meg, de különösen érdekes amikor művészek is reagálnak a problémára. A Képzelt közösségek, magánképzetek című kiállításon 39 közép- és kelet-európai művész tesz fel kérdéseket vagy éppen bizonytalanít el még jobban két óbudai helyszínen, a Budapest Galériában és a Kiscelli Múzeum Fővárosi Képtárában.
A rendhagyó tárlat egy európai uniós projekt záró kiállítása, melyben hat ország, nyolc intézmény, külföldi és hazai kurátorgárda működött közre. A kiállítás címe az ír politika tudós, Benedict Anderson híres művére, a Képzelt közösségekre utal, melynek egyik fő gondolata, hogy bár a nemzet tagjai közösséget alkotnak, a valóságban mégsem ismerik személyesen egymást. A nacionalizmus viszont a közös értékek, történelem és a szimbólumok segítségével mégis egységbe gyúrja az embereket. Anderson könyve mára hivatkozási alap, a nacionalizmust kutatók körében megkerülhetetlen olvasmány. A kiállítás szervezői nem hiába választották ezt a címet, mivel a műalkotások is arra mutatnak rá, hogy a nacionalizmus sem egy, az idők kezdete óta létező ideológia, a nacionalizmus örökké változik.
A kiállítás első helyszínén, a Kiscelli Múzeumnak otthont adó barokk kolostorban rögtön egy furcsa Kis Varsó nevet viselő installáció fogad minket: egy terepasztalon számos, az európai történelemből ismert nemzeti hős szobra helyezkedik el. Jelen van Napóleon, Ferencz József, a honfoglaló őseink, mellettük pedig feltűnik egy-egy munkásember a huszadik századból is. Az együttállás szürreális, a középkor és a tizenkilencedik század összemosódik a huszadikkal, a nemzeti identitás keveredik a szocialista ideológiával. Ugyancsak zavarba ejtő az egyik videóinstalláció, melyen egy fiatalember csókolja meg Pozsonyban a szlovák nemzet nagy alakjainak szobrait. Egy másik szlovák művész a történelmének legkínosabb pillanatait öntötte szoborba, mint például a Benes-dekrétum aláírását, vagy azt, amikor Jozef Tiso, a Szlovák Köztársaság elnöke találkozott Hitlerrel.
Még radikálisabb alkotások kaptak helyet a kiállítás második helyszínén, a Budapest Galériában. Horváth Tibor videójában például egy férfi ordít folyamatosan a magyar zászlóra, mire az kifehéredik. A mű állásfoglalás az utóbbi években felerősödő nacionalista érzelmekre. A humor eszközével él Cséfalvay András, akinek videójában egy férfi osztja meg gondolatait egy dinoszaurusszal a nemzetállam eszméjéről. A román Dan Perjovschi a saját testét használta fel, hogy rákérdezzen saját nemzeti identitására. 1993-ban politikai állásfoglalásként magára tetováltatta a „Románia” szót, de tíz évvel később egy Kasselben rendezett Balkánt tematizáló kiállításon eltávolíttatta azt. Perjovschi azért döntött így, mert míg a kilencvenes években közép-európai kiállításokra hívták meg, addig az ezredforduló után inkább már balkáni kiállításokra invitálták. Miközben ő mindvégig Bukarestben élt.
Humoros, de egyben ijesztő Tomasz Kulka porcelánból készült Utcai harc című installációja. Sok apró figurát láthatunk, akik agresszív módon hadakoznak egymással, van aki vérző orrához nyúl, más éppen kifújja magát a verekedés hevében. Hogy mik lehetnek a figurák indítékai, az a nézőre van bízva. A roma származású kortárs művész, Omara festményei a magyarországi romák és a többségi társadalom közötti viszonyra kérdeznek rá. Egyik képén eljátszik azzal a gondolattal, hogy mi lenne ha létezne „cigányország”, míg egy másikon, a saját kifejezésével élve, a "kifehéredésére” utal, vagyis arra, hogyan lett a többség által elismert művész Magyarországon.
Amellett hogy a kiállítás érzékenyen járja körül a nacionalizmus problémáját, azt is jól érzékelteti, hogy napjaink múzeuma már nem nyújt abszolút tudást a látogató számára, ahogy azt évtizedekkel korábban gondolták a múzeumpedagógusok. Manapság egy jó kiállítás nem kijelentéseket fogalmaz meg, hanem inkább kérdéseket feszeget. A nacionalizmus kapcsán pedig úgy tűnik, sok a megválaszolatlan kérdés.