Előfizetés

A vajdasági magyarság nagy útja

Nagy utat tett meg a délvidéki magyarság az utóbbi huszonöt évben, amióta "szabad" emlékezni a második világháborúban és utána kivégzett áldozatokra, hiszen most már Vajdaság-szerte mintegy 30 helyen szerveznek megemlékezéseket - mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az 1944-1945-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett hétfői szabadkai megemlékezést követően.

A legnagyobb délvidéki magyar párt vezetője szerint a szembesülés nem mindig a látványos dolgokban mutatkozik meg, a magyar-szerb megbékélési folyamatban idén eddig kevésbé látványos lépések történtek. A legfontosabb esemény decemberre várható, amikor a magyar-szerb akadémiai történész vegyes bizottság bemutatja feltáró munkája eredményeit. Amit eddig elértünk, az öt évvel ezelőtt még nagyon távolinak és elérhetetlennek tűnt - fogalmazott Pásztor István. Hozzáfűzte azonban, hogy a megbékélési folyamat sohasem fejeződik be igazán. "A lépések attól is függnek, hogy a többségi politikának hol vannak a határai" - állapította meg a VMSZ elnöke.

Nagy árat fizettek az AKP győzelméért

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2015.11.03. 06:36
Erdogan elnököt ünnepelték az AKP szavazói FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/GÖKHAN TAN
A török lakosság nagy árat fizetett azért a stabilitásért, amelyet a vasárnapi előrehozott választás hozott. Az AKP ugyanis háborús helyzet gerjesztésével maradt hatalmon. Erdogan számítása bejött, ami a jövőre nézve nem valami biztató. Ha ugyanis az AKP ismét bajba kerülne, úgy újfent bizonytalanságot szíthat, hogy megerősítse hatalmát.

Tízezrek ünnepelték az utcákon az AKP meglepően nagyarányú választási győzelmét, s a párt visszaszerzett abszolút többségét. Recep Tayyip Erdogan elnök teljes választási stratégiáját híven jellemzi első reakciója. Mint fogalmazott, az eredmény „erős válasz” a betiltott Kurd Munkáspárt (PKK) számára. Később a külföldi médiát sem felejtette el ostorozni. Erdogan július óta a PKK elleni harcot helyezte a kampány középpontjába, s úgy tűnik, sikeres is volt ez a stratégia. Jellemző például, hogy egy felmérés szerint az október elejei, véres ankarai merényletet, amelyben több mint százan vesztették életüket, a megkérdezettek mintegy negyede szerint a PKK hajthatta végre, s nem az Iszlám Állam. Ez azt igazolja, hogy az AKP emberei hatékonyan mosták össze az iszlamistákat a kurd fegyveresekkel.

Ebben természetesen fontos szerepet játszott az egyoldalú hírközlés is. Az állami televízióban alig kapott megszólalási lehetőséget az ellenzék, az AKP politikusai, s természetesen Erdogan elképesztő túlsúlyban szerepeltek a hírműsorokban. Nem véletlen az sem, hogy az Amerikában élő prédikátor, Fethullah Gülen által fémjelzett médiumok ellen is éppen a voksolás finisében lépett fel kemény kézzel a hatalom. A demokrácia szempontjából a választás egyedüli pozitívuma, hogy négy párti maradt a parlament. A kampányban a kormánypárti illetékesek mindent elkövettek azért, hogy egyenlőségjelet tegyenek a PKK, s a júniusban a parlamentbe bejutott kurd párt, a HDP közé, s kiejtsék a parlamentből a tömörülést. Egyben a nacionalista MHP-től is sok szavazót oroztak el a nyíltan nacionalista, demagóg kurdellenes politikával.

A szavazócédulák feldolgozása során mindkét párt központjában nagy idegesség uralkodhatott. Az első eredmények bejövetelekor az MHP még a tíz százalékos küszöb alatt állt. Mivel először a távoli, keleti, jobbára kurdok által lakott régióból dolgozzák fel a szavazatokat (ezekben a körzetekben korábban is zártak a szavazóurnák), a HDP tíz százalékos feldolgozottság után még körülbelül 16 százalékon állt, de ahogy jöttek az eredmények Közép-Törökországból, úgy csökkent rohamosan a HDP szavazati aránya. Ötven százalékos feldolgozottságnál már egyre inkább az volt a kérdés, bekerül-e egyáltalán a törvényhozásba a kurdok pártja, 87 százaléknál pedig nagyon rezgett a léc, hiszen 10,3 százalékra süllyedt, vagyis alig 0,3 százalékkal haladta meg a bejutási küszöböt.

Orbán és példaképe
A magyar kormányfő tavalyi, az „illiberális demokráciáról” híressé vált tusnádfürdői beszédében mintaként említette Törökországot, a helyi kormányzat ugyanis „sikeressé tette” a nemzetet. Előtte, 2013-ban Erdogan februári budapesti látogatása során a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Törökország sikere biztatás Magyarország számára. A jó viszony jegyében Ahmet Davutoglu török miniszterelnök is Budapestre jött, idén februárban járt a magyar fővárosban.
A két országban hasonló intézkedéseket hoztak, megzabolázták a sajtót, korlátozták az igazságszolgáltatás szabadságát. A magyar kormányfőnek ez a csodálata Erdogan rendszere iránt felkeltette a nyugati sajtó érdeklődését is, a The New York Times májusi cikkében azt írta, hogy cinizmussal és korrupcióval váltják fel a szabadság és a jog elveit a mai „puha diktátorok”, köztük Orbán, Putyin és Erdogan.

Ennek az az oka, hogy egyes régiókban, különösen az ország középső részén, a HDP szinte nem létezik. A fővárosban, Ankarában például kimutathatatlan a párt támogatottsága, de még a nyugat-törökországi kikötővárosban, Izmirben is, amely az ellenzéki szociáldemokrata CHP fellegvárának tekinthető. A HDP szerencséje az volt, hogy a végén érkeztek az európai országrész eredményei, s Isztambulban például viszonylag sok támogatója van a kurd pártnak. Igaz, a metropoliszban elért 10,27 százalékos eredménye elmaradt a várakozásoktól. Tudni kell ugyanakkor, hogy a HDP nemcsak a kurdok, hanem néhány török liberális támogatását is élvezi, programja egyebek mellett az azonos neműek kapcsolatának elismerését is magában foglalja.

A választási eredmény azért aggasztó a jövőre nézve, mert megerősíti Erdogan azon elméletét, amely szerint a diktatúrát idéző lépések, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó intézkedések, a már-már háborús helyzet, a félelem gerjesztése szentesíti az eszközt, hiszen eléri vele célját, megerősíti hatalmát. Erdogan már évekkel ezelőtt eljutott arra a szintre, hogy nem érdekli őt a demokrácia, kizárólag saját hatalmi bázisának kiépítése foglalkoztatja, ezért semmitől sem riad vissza. Igazi ellenállásra sem belföldről, sem pedig külföldről nem számíthat. Törökország szerepe felértékelődött mind az Egyesült Államok, mind pedig az Európai Unió számára.

A szíriai orosz légicsapások megkezdése óta új helyzet állt elő a Közel-Keleten, s Barack Obama lépéskényszerbe került a szíriai válság megoldása kapcsán. Múlt héten ezért az amerikai elitegység ötven tagjának Szíriába küldéséről döntött. Ez azonban inkább csak kapkodásnak tűnik az amerikai elnök részéről, s nem egy átgondolt stratégia részének. Bár a múlt heti bécsi Szíria-konferencián sok kérdésben egyetértésre jutott Washington Moszkvával, a döntő témakörben nem, vagyis nincs megállapodás arról, hogy Bassár el-Aszad elnök milyen szerepet játsszon egy átmeneti, vagy már az Iszlám Állam által megtisztított Szíriában.

Keményen bírálják Ankarát
Az Európai Bizottság ezen a héten hozza nyilvánosságra országjelentését, amelyben azt vizsgálja, hogy Ankara mennyire felkészült az uniós csatlakozásra. A dokumentum egyelőre nem ismert ugyan, de számos részletet közöltek már belőle.Azt már eddig is tudni lehetett, hogy éles bírálatokat fogalmaztak meg benne Recep Tayyip Erdogan vezetési stílusával szemben.
A dokumentumot már másfél héttel ezelőtt közölni kellett volna, ezt azonban elhalasztották a török választás miatt. A Bild napilap által megszerzett szövegrészlet szerint nagyon keményen támadják benne az ankarai kormányzatot. Kifejtik benne, hogy jelentősen aláássák az igazságszolgáltatás függetlenségét. A bírákat és államügyészeket komoly politikai nyomás alá helyezik. A jogrendszer 2014 óta jelentősen visszafejlődött – írják a jelentésben.
Az Európai Bizottság a véleménynyilvánítás szabadsága tekintetében is a demokrácia súlyos megsértésére hívja fel a figyelmet, s arra, hogy a kormány nem válogat az eszközökben, ellenfelei ellen eljárást indít, letartóztatja őket. Egyre elterjedtebb a cenzúra, valamint azok elbocsátása, akik a kormánnyal szembeni álláspontot fogalmaznak meg. Legalább húsz újságíró ül börtönben – állapították meg.
Törökországban egyébként sokan értetlenséggel fogadták az Európai Bizottságnak azon döntését, hogy elhalasztották a nyilvánosságra hozatalát. Emma Sinclair-Webb, a Human Rights Watch szakértője piszkos megállapodást gyanít a háttérben, szerinte Brüsszel nem akarta besározni Ankarát a voksolás előtt.

S itt jön a képbe Erdogan. Obama hozhat bármilyen új döntést Szíriát illetően, törekvéseit csak akkor koronázhatja bármiféle siker, ha a régióban fontos szövetségesre tesz szert. E tekintetben adja magát a NATO-tag Törökország. S bár a kampányban az AKP részéről hallani lehetett Amerika-ellenes felhangokat is, Ankarának sem áll érdekében, hogy összerúgja a port Washingtonnal, hiszen mind gazdasági, mind politikai szempontból félig-meddig az Egyesült Államokra van utalva. Erdogan biztos győzelme tudatában még erőteljesebben követelheti Aszad elnök távozását Szíria éléről. Mivel Ankara befolyása a térségben csekélynek aligha nevezhető, a török elnök szavára Moszkvának is oda kell figyelnie. Amennyiben azonban Aszad sorsát illetően a jövőben sem hajlandóak kompromisszumra, úgy egyre valószínűbbé válik, hogy Szíria a felosztás sorsára jut.

Az Európai Unió, bár bírálatokkal illeti Erdogan kormányzási stílusát, szintén óvatos csendben figyeli a törökországi történéseket. Az AKP nagyarányú győzelme ugyanis a legkisebb rossz az Unió számára. Az EU vezetői úgy látják, hogy a menekültkérdésben, a menekültek visszafogadásának ügyében könnyebben meg tudnak állapodni Erdogannal akkor, ha sikerül megerősítenie hatalmi bázisát. Egy olyan bizonytalan török belpolitikai helyzet az Uniónak sem lett volna jó, mint amilyen a júniusi voksolás után alakult ki. Brüsszel szerint Erdogan – néhány milliárd euró fejében – hajlamos lesz a megegyezésre. Kemal Kilicdaroglu megítélése ambivalens voltak az EU-ban. A legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokrata CHP vezetője, bár hitet tett a demokrácia mellett, a menekültkérdés kapcsán élesen bírálta az Európai Unió azon elképzeléseit, hogy Törökországban hozzanak létre újabb menekülttáborokat.

Mindenki elégedett lehet – mondhatnánk. A nemzetközi szereplők szemet hunynak a törökországi demokráciaellenes intézkedések felett, sem Washington, sem Brüsszel nem tiltakozik amiatt, hogy az AKP győzelméért milyen súlyos árat kellett fizetnie a lakosságnak. A kormánypárt háborús retorikája vezetett az októberi ankarai merénylethez, s ha ehhez hozzávesszük a nyári suruci terrortámadást, csak ebben a két terrorakcióban több mint 130 személy vesztette életét. S akkor még nem szóltunk a PKK akcióiról, amelyeket dél-törökországi rendőrőrsökkel szemben hajtottak végre.

Szabálytalanságokról számoltak be

A török ellenzéki média egy sor választási szabálytalanságról számolt be. A Cumhuriyet című lap azt közölte, hogy Göynücek városának polgármestere, az AKP politikusa, órákkal az urnák megnyitása előtt adta le szavazatát. A kurd Firat hírügynökség arról számolt be, hogy az AKP a nagyrészt kurdok által lakott Adiyman tartományban pénzt ajánlott a voksokért cserébe. A Today’s Zaman közlése szerint néhány választókörzetben, köztük Isztambulban is, rendszám nélküli gépkocsikkal küldtek embereket szavazni. A lap ezzel kapcsolatban a CHP főtitkárát, Gürsel Tekint idézte, aki azt közölte, hogy ez semmiképpen sem tekinthető jó ómennek.

Az elmúlt néhány hónap történései alapján még a legderűlátóbbak sem gondolhatják azt, hogy Törökországban a választás után hirtelenjében jobbra fordul az emberi jogok helyzete, vagy előbb-utóbb kedvező fordulat történjék a török-kurd viszonyban. Éppen a helyzet rosszabbodása várható. Ahmet Davutoglu miniszterelnök választási győzelmi beszédében arra utalt, hogy elnöki köztársaságot vezetnének be, amelynek élén ki más is állna, mint Recep Tayyip Erdogan. Bár az abszolút többséget simán megszerezte az AKP-t, az alkotmányozó többségről lemaradt. Mégsem zárhatjuk ki, hogy a parlamenten keresztülviszi az akaratát a kormánypárt. Összesen 330 szavazatra van szükség a törvényhozásban ahhoz, hogy népszavazást rendezzenek ebben a kérdésben, s mint látjuk, az AKP nem ismer lehetetlent, már ami a belpolitika manipulálását illeti…

Megmozdulások Diyarbakirban

Heves összecsapások voltak a kurdok által lakott Diyarbakirban a tüntetők és a rendőrség között. A megmozdulások résztvevői a levegőbe lőttek azt követően, hogy kiderült: Erdogan pártja nagy fölénnyel győzött, s az elnök megerősödve jött ki az előrehozott választásból. A rendőrség könnygázt vetett be a tüntetőkkel szemben, akik a HDP helyi székházánál gyűltek össze. Néhány demonstráló köveket dobált a rendfenntartókra, s autógumikat gyújtottak fel.

Lelkendeznek a piacok

Óriási lelkesedés volt tapasztalható a török értéktőzsdén tegnap a nyitáskor. A XU100-as tőzsdeindex két év óta nem látott mértékben gyarapodott. Már a nyitáskor 5,4 százalékkal emelkedett. A helyi valuta, a líra, a következő napokban a kereskedők kedvenc valutája lesz. Hétfőn szinte percek alatt 2008 óta a legnagyobb mértékben erősödött. Rá is fért az emelkedés a nemzeti valutára, mert az elmúlt hónapokban folyamatosan döntötte meg a negatív rekordokat a dollárral szemben. A Société General szerint jelenleg egy dollár 2,72 lírát ér, ami majdnem négy százalékos erősödésnek felel meg. Az elmúlt néhány hónapban a líra értéke tartósan közvetlenül a hármas szint alatt volt a dollárral szemben. A líra-euró átváltás 3,1-es szinten volt.

Gazdagok és szupergazdagok

Elekes Éva
Publikálás dátuma
2015.11.03. 06:34
Donald Trump „főhadiszállásán”, a Trump Towerben jelentette be indulását FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CHRISTOPHER GREGORY
Az amerikai elnökválasztási győzelemhez nagyon sok minden kell, karizmatikus jelölt, kapcsolatrendszer, szerencse, de legfőképpen: pénz, pénz, pénz. A fehér házi jelöltségért harcba induló politikusok sikere nagy részben azon múlik, hogy mennyi támogatást tudnak összeszedni. Az elnökaspiránsok nagy többsége már eleve vagyonos ember, gazdag vagy épp szupergazdag, annyira azonban ritkán tehetősek, hogy saját erőből tudnák finanszírozni kampányukat.

A 2016-os elnökválasztás indulói közül egyedül Donald Trump nem szorul külső támogatásra, lévén ő az egyetlen milliárdos, de három kivétellel a többiek is multimilliomosok. A 69 éves Trump vagyonát illetően ellentmondásosak az információk, kampánya kezdetén az ingatlanbefektető azt állította, legalább nettó 13 milliárd dollárja van. Ennyit érnek ingatlanjai, köztük a New York-i Trump Tower luxusépület. Számos nagy értékű ingatlannak résztulajdonosa, így 30 százalékban övé egy 52 emeletes felhőkarcoló, egy volt banképület, az 555 California Street címen San Franciscóban. Hatvan évre bérbe vette a washingtoni Old Post Office belvárosi épületét. Kaszinókat üzemeltet, van két golfpályája külföldön, Skóciában és Írországban, emellett komoly jövedelmet húz tévéműsorai és szépségversenyei után.

Bár Trump szívesen kérkedik vele, mennyire sikeres üzletember, a National Journal című lap nemrégiben kiszámolta, hogy ez korántsem biztos. Ha az apjától örökölt vagyont biztonságos papírokba fektette volna, ma több mint 8 milliárdja lenne – és nem csak szavakban. Szakértők szerint Trump messze nem oly mesésen gazdag, mint állítja, a Forbes magazin 4,5 milliárd dollárra értékeli, de a Bloomberg hírügynökség elemzői már „csak” 2,9 milliárd dollárra becsülik vagyonát. Ám az elnökaspiráns váltig állítja, legalább kétszer annyija van, s vitatja, hogy csupán a 121. lenne a Forbes 400-as listáján. Saját értékelése szerint maga a Trump „márkanév” 3 milliárdot ér. Kétségtelen, vannak, akik fizetnek azért, hogy nevét adja egy-egy épülethez, például az isztambuli Trump Towers komplexumot csak neve köti a milliárdoshoz.

A republikánus mezőny második helyezettje, Ben Carson nyugalmazott idegsebész nem kerülne fel a Forbes toplistájára, de neki is van mit a tejbe aprítani. Az egyetlen fekete elnökaspiráns és felesége csupán az elmúlt másfél évben 8,9 és 27 millió dollár közötti összeget kereshetett a Wall Street Journal szerint. Carson 141 beszédet adott honoráriumért, s három hónap alatt 4 millió dollárt szedett össze, mielőtt bejelentette jelöltségét. 1,1-6 millió közti jogdíja folyhatott be könyveiért, s több nagy cég, köztük a Kellogg igazgatótanácsának tagja. Konzervatív orgánumoknak írt cikkeiért mintegy 200 ezer dollár honoráriumot kapott.

Jeb Bush, a 41. amerikai elnök fia, a 43. elnök öccse nyolc évig volt Florida állam kormányzója, s amikor 2007-ben leköszönt, nem is titkolta, meg akar gazdagodni. Noha kampányrendezvényein rendre Washingtont, s a politikai befolyásukkal visszaélő politikusokat korholja, valójában maga sem tett mást. Jól ismert nevét, kormányzati tapasztalatát és kapcsolatrendszerét az üzleti életben kamatoztatta, adóbevallásaiból számítva nyolc év alatt több mint 36,8 millió dollárt keresett, s ennek felét lobbizással hozta össze – írta a The New York Times. Nyilvános beszédeiért is szép summát kap, befektetésekbe kezdett, s számos floridai cég igazgatótanácsába beválasztották.

Bush kampányának adatai szerint Jeb és neje vagyona 19-22 millió dollár lehet, tavaly 8,3 millió volt a bevétele. A Tenet egészségbiztosítótól évi 2 millió dollárt és részvényopciót kapott, a Lehman Brothers, majd a Barclays cég tanácsadójaként ugyancsak évi több mint kétmilliót. A nagy republikánus támogatók mind mögötte álltak, bár újabban úgy tűnik, fordulhat a szerencséje: az egyik leggazdagabb adományozó, Paul Singer közzétette, hogy a fiatal floridai szenátor, Marco Rubio mögé sorakozik fel.

A 44 éves Rubiónak nagy szüksége is van a támogatásra, hisz a jelöltek sorában az egyik legszegényebbnek számít, sőt hírek szerint meglehetősen eladósodott. Igaz, elég könnyelműen bánik a pénzzel, jachtot vett, luxusautót bérel, s alig 100 ezer dollár tartaléka lehet. A másik 44 éves teapárti szenátor, Ted Cruz jobban gazdálkodik, 2,4-4,7 millió dollárja lehet, a kampány előtt írt könyvével – Az igazság ideje (Time for Truth) – legalább egymillió dollárt kereshet. Felesége sem akárki, a Goldman Sachs pénzintézet ügyvezető igazgatója, de a férje kampánya idejére fizetés nélküli szabadságra ment. Cruznak van némi hiteltartozása.

Trump után alighanem az egyetlen hölgy, Carly Fiorina, a Hewlett Packard volt vezérigazgatója a leggazdagabb. Férjével, aki az AT&T telekommunikációs vállalat egyik vezetője volt nyugdíjba vonulása előtt, mintegy 60 millió dollárjuk lehet, virginiai házuk 6,6 milliót ér, s más ingatlanokat is birtokolnak. Fiorina, aki hevesen támadta Clintonékat átláthatatlan pénzügyeik miatt, közzétette korábbi évek adóbevallásait: 2012-ben 1,3 millió, 2013-ban pedig 2 millió dollár bevétele volt.

A demokrata mezőnyből az anyagiak terén is kétségkívül Hillary Clinton vezet. Előző kampánya idején a volt First Lady - akkori szenátor - egy beszédében ugyan azt mondta, „egy vasuk sem volt”, amikor férjével kiköltöztek a Fehér Házból, de ez akkor is költői túlzás volt. Azóta pedig jelentősen változott a helyzet, közös vagyonukat 11-53 millió dollárra becsülik, a Wealth-X portál ugyanakkor ennek duplájára, 100 millió dollárra teszi. Bill és Hillary Clinton egyaránt keresett szónok, hatszámjegyű honoráriumot kérnek, emellett mindketten megírták visszaemlékezéseiket, Hillary új kampánya előtt külügyminiszterségének éveiről is könyvet adott ki. A CBS News összeállítása szerint vagyonuk csak 2014 óta 25 millió dollárral gyarapodott.

A demokrata második helyezett, Bernie Sanders a szenátusnak is az egyik legszegényebb tagja, 2013-ban alig 330 ezer dollárja volt, noha a 100 szenátor vagyonának átlaga mintegy 2,8 millió dollár. Szenátusi fizetése mellett Sandersnek nincs sok külön jövedelme, 40 ezer dollár nyugdíj illeti még meg Burlington város volt polgármestereként. A harmadik helyen álló demokrata, Martin O’Malley , Maryland állam volt kormányzója - feleségével együtt - 600 ezer dollárt mutathat fel, négy gyermek iskoláztatása felemésztette a család tartalékait. Nyugalmazott kormányzóként évi 75 ezer dollár illeti meg, további 60 ezer Baltimore volt polgármestereként. Az elnökválasztási részvétel ismertté tette a nevét, kérdés, tud-e majd ebből a jövőben profitálni.

Ross Perot a listavezető
Noha gyakran állítják, hogy Trump minden idők leggazdagabb elnökjelöltje, valószínűbb, hogy a toplistát a már 85 éves texasi milliárdos, Ross Perot foglalja el, aki 1992-ben George H. W. Bush és Bill Clinton mellett független jelöltként indult, majd 1996-ban a Reform Párt színeiben próbálkozott. Perot vagyonát 4,3 milliárd dollárra becsülik.
A sikeres gazdasági magazint kiadó Steve Forbes maga is indult 1996-ban és 2000-ben az elnökségért, de elbukott már az előválasztásokon. Forbes személyes vagyonát 430 millió dollárra teszik.Multimilliomos a 2004-es demokrata elnökjelölt, a jelenlegi külügyminiszter, John Kerry is, leginkább a felesége, Teresa Heinz révén, aki a ketchupgyártó Heinz-vagyon egyik örökösének, John Heinz szenátornak volt az özvegye.
Kerryt a szenátus 50. leggazdagabb tagjaként tartották számon, 280 millió dollárra becsülik a családi vagyont.Tehetős ember Mitt Romney volt massachusetts-i kormányzó, a 2012-es republikánus elnökjelölt is, 250 millió dollárja lehet. Kampánya során, az egyik tévévitában igen zavarba hozták, mivel nem tudta megmondani, összesen hány háza lehet. Nem váltott ki jó visszhangot, amikor megvetően beszélt az amerikaiak 47 százalékáról, akik nem fizetnek adót és csak az állami segélyre várnak.
Al Gore volt alelnök, a 2000. évi demokrata elnökjelölt vagyona a becslések szerint meghaladja a 200 millió dollárt, ennek jórészét már a nyolc év alelnökséget követően szedte össze, az elnökválasztási kampány idején 1,7 milliója volt. Ahogy Al Gore édesapja utóbb az üzleti életben kamatoztatta szenátusi karrierjét, úgy a fia is szépen gyarapodott, a Forbes magazin szerint ma már főleg zöld befektetésekbe teszi a pénzét.